Vörös lidérc és a sarki fény is felbukkant péntek este

A szupercella parádé után még olyan ritka jelenségek is megjelentek mint a vörös lidérc és a sarki fény.

A szezon első komolyabb zivataros helyzetét hozta el a pénteki nap. Jégesővel, felhőszakadással kísért szupercellák robogtak át az országon, közülük kettő a fővárost is eltalálta. A csapatunk által is levadászott, bámulatos struktúrájú szupercellák után a látványosságok sora nem ért véget.

Késő este ugyanis 6-os Kp-index mellett a sarki fény is felragyott. Megfigyelését nehezítette a Hold fénye, valamint az is, hogy az északi tájakon felhők borították az eget. Ennek ellenére két dél-dunántúli webkamerákon is feltűnt a halvány rózsaszín fénye. 

Halvány rózsaszín sarki fény a kép jobb alsó sarkában látható

Rózsaszínes derengés Kaposszerdahelyről

Ezzel idén

ez már a hetedik sarki fény,

melyet Magyarországról is észlelni lehetett.

Ha pedig ez még mindig nem lett volna elég, a Zselici Csillagparkban üzemelő webkameránknak egy vörös lidércet sikerült lencsevégre kapni a keleti országrészben vonuló zivatarok felett.

Vörös lidérc a zselice webkamerán

 

Szerző: Varga Sándor
Megjelent: 2024.05.18 0:09


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Éppen 14 éve volt az emlékezetes mezőhegyesi vihar
Halvány sarki fény sejlett az égen
Képekben a Kunmadarasra lecsapó vihar pusztítása