Tulipánok ezrei nyílnak Pécsett

Színes virágok pompáznak a történelmi városban, érdemes legalább egy virtuális sétát tenni közöttük.

Pécs igen népszerű kirándulóhely a turisták között, tavasszal pedig kimondottan káprázatosak a város utcái: ezernyi tulipán, árvácska, fürtös gyöngyike és más hagymás növény pompázik a virágágyásokban, valamint japán cseresznyéből is akad bőven, ami éppen most bontogatja pompás, rózsaszín virágait.

Györkő Zsombor vidám fotója

Tulipánfolyosó Pécsett - Györkő Zsombor felvétele

Egy újabb színárnyalat Györkő Zsombor felvételén

Egy-egy pirosas tulipán is beosont már a sárgák közé - Györkő Zsombor képe

A város egyik legjellegzetesebb épülete a Szent Péter - és Szent Pál Székesegyház, melynek 4 tornya messziről odavonzza a látogatók tekintetét.

TUDTAD-E?

Pécs városa 2010-ben Isztambullal és a németországi Essennel együtt elnyerte Európa kulturális fővárosa címét. A helyi utcákon sétálva mintegy 20 évszázad történelme tárul fel előttünk, több mint 250 műemléket tekinthetünk meg a városban

 A híres pécsi dóm így fest most, a virágok pompájában:

Györkő Zsombor felvételei a pécsi bazilikáról

Virágzó japán cseresznyefasor a temetőnél:

Igazi rózsaszín pompa - Györkő Zsombor fotója

Köszönjük szépen a szép felvételeket!

Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 2023.04.21 9:34


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

A záporok előtt még ilyen tükörsima volt a Balaton vize
Háborgó felhők a Balaton felett (videó)
Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál