A Budapest közelében található Pilis-tető egy nagyon kedvelt siklóernyős- és sárkányrepülő starthely. Viszont itt él Magyarország egyik kiemelkedő természeti kincse,
a magyarföldi husáng világállományának mintegy 50%-a.
Sokan sportolnak ezen a területen, de az illegális területhasználat is jelentős terhelést okoz azáltal, hogy taposási károk keletkeznek, melyeket elsősorban a siklóernyősök, a sárkányrepülősök, valamint a kirándulók és a kerékpárosok idéznek elő, így ezen okok miatt a fokozottan védett vadvirágok kipusztulása fenyeget - adta hírül a Pilisi Parkerdő. A Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság ezért közös projektet hozott lérte ennek a problémának a megoldására. Terveik között szerepel,
hogy megvalósítják az első kiépített siklóernyős starthelyet hazánkban.
Látványterv a starthelyről | Forrás: Pilisi Parkerdő
Ugyanakkor fel szeretnék újítani az élőhelyet védő vadvédelmi kerítést, valamint létesíteni akarnak egy új, emelt fémszerkezetű tanösvényt is. Így a siklóernyősök biztonságosan tudnak startolni, az ide látogató kirándulók pedig gyönyörködhetnek a kilátásban, és nem utolsó sorban sértetlen marad a fokozottan védett gyep is. Ugyanakkor az elvégzendő feladatok közé tartozik még a terület védelmi berendezéseinek megújítása, ugyanis több szakaszon jelentősen megrongálódott az illetéktelen behatolók elleni kerítés, valamint kidőltek a betonba ágyazott faoszlopos kapuk. Sajnos a fokozottan védett területet jelző táblákat is leverték, emiatt visszatartó erejük gyakorlatilag megszűnt. A tervek szerint 2025. február elején kezdődnek a munkálatok, és még az év végére szeretnének elkészülni mindennel.
Így néz ki a magyarföldi husáng | Kép forrása: Pilisi Parkerdő
A projekt megtervezése során figyelembe vették, hogy sokan kerékpárral érkezhetnek, ezért a kerítés felújítása mellett kerékpártárolót is létesítenek. A tervezésbe bevonták a siklóernyősök és a sárkányrepülősök képviselőit is. Figyelembe véve a szélirányokat és az akadályok nélküli nekifutás lehetőségét az Éles-kő nevű szikla a legideálisabb helyszín a számukra.
A magyarföldi husáng fokozottan védett növény, jégkorszak előtti maradványfaj, úgynevezett preglaciális reliktum. Bennszülött, azaz endemikus faj, melyből az egész világon csak hat helyen találhatóak meg példányok, köztük a legtöbb a Pilis-tetőn. Nagytermetű, ernyős virágzatú, sárga-sárgászöld színű növény. Leginkább rokonára, a kaporra hasonlít, ugyanakkor hazánk egyik legféltettebb természetvédelmi értéke a magyarföldi husáng, amely szerepel a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) Vörös Listáján is.
Borítókép: Kádár Tamás
Időjárással kapcsolatban szívesen várjuk képeiteket, sztorijaitokat.
Szerző: Berceli Balázs
Megjelent: Vasárnap 15:32
Tüzes naplementével búcsúzott a víz világnapja |
Környezettudatos felhőkarcoló |