Kedden jöhet az idei első nyári nap

Szerdától felhős, csapadékos napok jönnek, de kedden még helyenként a 25 fokot is elérheti a hőmérséklet.

Hamarosan véget ér a száraz, napos, eseménytelen időjárás: szerdán megérkeznek a várva várt esőfelhők, melyekből végre jelentősebb csapadék hullhat a szomjazó földekre. Addig azonban még élvezhetjük a tavaszi időt, sőt a nappali felmelegedés is erősödik, olyannyira, hogy kedden néhol akár a 25 fokot is elérhetjük.

A derült, ragyogóan napos hétfői napot még érdemes lesz kihasználni szabadtéri programok szempontjából. Kedden ugyanis nyugat felől már egyre több fátyolfelhő érkezik fölénk, így már csak szűrt napsütésre készülhetünk. Az északi, északnyugati tájakon pedig néhol kisebb eső, zápor is kialakulhat. Az élénk, olykor erős nyugati, délnyugati szél enyhe levegőt szállít hozzánk: hétfőn 18-24,

kedden 19-25 fokos maximumokra számíthatunk, így akár az idei első nyári nap is megérkezhet. 

A meteorológiában ugyanis nyári napként definiáljak azokat a napokat, amikor a maximum-hőmérséklet meghaladja a 25 fokot.

Kövessétek folyamatosan frissülő előrejelzéseinket ITT.

Borítókép: Lőrincz Edit

Szerző: Varga Sándor
Megjelent: 2022.03.27 14:43


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Több, mint 10 fokos kontrasztot okozott a front észak és dél között
Ilyen időjárás várja a Tour de Hongrie mezőnyét az első szakaszon
Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál