Az utóbbi néhány napban rengeteg helyen felbukkant az ominózus kép, a közösségi oldalak és néhány szakmai portál is írt röviden a fotóról, amelyre az emberek reakciói elég vegyesek voltak. Hitetlenkedők és gratulálók egyaránt. Sokan pedig még a fotós megléte felől is érdeklődtek, mondván, hogy ilyen közeli villámcsapást már szerencse kell túlélni. De egyáltalán nem tragikus a helyzet!
Peter Pammer fotójáról van szó, amelyet 2017. június 23-án készített Alsó-Ausztriában. Az eredeti leírás alapján a fotós és a lecsapó villám között körülbelül 18 méter távolság volt, ami tényleg extrém közelinek számít, és fotós szemmel/fényképezővel sem egyszerű rögzíteni. A legtöbb kételkedő ebben látja a valótlanságot, hiszen aki látott már villámot, főleg közelieket, jóval erősebb fényűnek és vastagabbnak látták, mint az alábbi fotón, ami a neten kering:

A fotón egy vékony, fura fényerejű villámot látunk, ami megint csak arra engedi következtetni a kételkedőket, hogy ez egy megszerkesztett kép, sőt az egész, úgy mindenestül, valamelyik képszerkesztő program gyermeke. Jómagam, aki a képszerkesztésben is jeleskedem, elég hamar kiszúrom, hogyha egy kép több képelemből van összerakva. Mindig van valami árulkodó jel vagy hiba benne egy szakavatott szemnek. 
Ami a fényességet illeti, a jobb minőségű tükörreflexes gépek dinamika tartománya lehetővé teszi, hogy a képek sötét részeit világosítva, a világos részeket sötétítve (fényerősség csökkentésével) használható részleteket nyerjünk vissza egy-egy képből. Az effajta utómunka egyik jele a fehér részek nem teljes fehérsége (inkább halvány szürke), valamint a világosabb részektől távolodva egyfajta körkörös sávosodás figyelhető meg, ez majd a lentebbi képen látszik.

Az utóbbi pár évben a villámok kialakulását és "természetét" is folyamatosan tanulom, korábban írtam egy cikket a villámok típusairól és kialakulásukról is "Mi fán teremnek a villámok" címmel, amiben arról esik szó, hogy a lecsapó villámoknál (mint a mostani) alapvetően nem a földbe csap a villám, hanem a föld fölött (általában maximum pár méterrel) találkozik egy, a talajból induló ággal. A villámlás előkisüléssel kezdődik, amely fentről lefelé haladva szakaszosan terjed, majd a talaj fölött kevéssel találkozik az ellenkisüléssel, amely a talajról indul. Mindkettőnek több ága van, a képen tökéletesen láthatóak a felfelé induló szikrák a főkisülés körül. Az angol szaknyelv ezeket upward leadersnek, vagy upward streamersnek nevezi. Volt aki ezek valódiságát kérdőjelezte meg, azonban ezek tényleg léteznek.

Egy másik vitatott dolog a valós távolság, ami a fenti kép alapján nehezen becsülhető, mert csak egy kivágata az eredeti képnek, de a legtöbben csak azt a képet látták. Az alábbi fotó a teljes kép, ezen látszik, hogy nem távoli a vilámfotó, teleobjektívvel elkapva, hanem egy viszonylag nagy látószögű objektívvel készült. Technikai adataim nincsenek, de kutatom még a témát. A nagyobb látószög eredménye lehet a világosabb színű gabonamező "fölött" látható enyhe görbülése a horizontnak, amely a nagylátószögű objektívek egyik jellemző torzítása. Ezt hordó- vagy párna torzításnak is nevezik.

Többen a technikai beállításokat kérdezték, hogy hogyan lehet ilyen közeli villámot fotózni: Nos, a már fentebb említett dinamikai tartományon túl van még számos opció, mint a tömörítetlen (raw) fájlformátum nagyobb információtartalma, egyes gépek extrém alacsony ISO (fényérzékenység) képessége, erős rekeszelés (a fény csak egy nagyon kis nyíláson jut be a képrögzítő szenzorra), a rövid záridő használata, amely akár fényre automatikusan kioldó szerkezet is lehet, illetve különböző filterekkel is csökkenthető a gép érzékelőjére bejutó fény mennyisége.

Utolsó megjegyzésként, olyat is olvastam, hogy a villám lökéshulláma gyakorlatilag fel kellett volna borítsa a fotóst az állványával együtt, ilyen közelségből. Nos, valóban igaz, van egy erősebb, közeli és egy távolibb, gyengébb lökéshullámos szakaszuk is, amely pár, illetve pár 10 méterre érzékelhető a villámtól, azonban maximum az ijedtségtől vágja magát hasra az ember, és bár áramerősség függő, de legtöbbször nem életveszélyes. A hangrobbanás hamarabb okozhat átmeneti/maradandó károsodást a fülben, mint a lökéshullám.

A fentiek alapján, az én véleményem az, hogy a fotó bizony eredeti, ez esetben egy nagyon szerencsésen és jó minőségben lencsevégre kapott villámról beszélhetünk, ilyen közelit és ilyen minőségben én személy szerint még nem láttam, bár átélni egyszer volt "szerencsém". Akkor tőlem 20-30 méterre lévő fába csapott a villám, sajnos csak mellettem/mögöttem, a fényképezőm pedig nem arrafelé rögzített...

Képek forrása az eredeti fórumon és a képek készítője: Peter Pammer

Tóth Gábor Gyula

aka. HeavenMan

Szerző: Tóth Gábor Gyula
Megjelent: 2017.07.27 12:42