Elterjedt a nutria Zala megyében

Az eredetileg Dél-Amerikában honos rágcsálót a 19. század végén telepítették Európába.

Terjedőben van a nutria Zala megye nyugati részén. A Dél-Amerikában őshonos rágcsálót értékes prémje és húsa miatt a 19. század végén telepítették Európába.

A mocsári hódnak is nevezett nutria ma már Európa mérsékelt éghajlatú részén széles körben elterjedt. Hazánkba nagy valószínűséggel a szomszédos országok felől terjeszkedő, tenyészetekből szökött példányok utódai jutottak el. Elsősorban Szlovákia és Ausztria felől, a Duna és mellékágai mentén terjeszkedik, ugyanakkor Szlovénia és Horvátország irányából is megfigyelhető inváziója.

Zala megyében 2016-ban észlelték első példányát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) munkatársai a Mura folyó felső szakaszánál. Az utóbbi években a megye nyugati szélén, a szlovén határ mellett fekvő Hetés nevű kistáj néhány patakjában és kavicsbányatavában került szem elé több alkalommal a nagytestű rágcsáló. Az elmúlt évek enyhe telei kedveztek a faj terjedésének. A tavalyi évben

sikeres szaporodását is sikerült megfigyelni.

Fotó: Právics Márk/BfNPI

Mostanra a nutria sikeresen szaporodik, önfenntartó populációja alakult ki a területen. Ez aggodalomra adhat okot, mivel a nutria szapora rágcsáló, megfelelő körülmények között évente két alkalommal 2-9 kölyköt hozhat világra. 

A megtelepedett nutriák gazdasági kárt a vízfolyások töltésébe ásott üregekkel és a szántóföldi növények fogyasztásával okozhatnak, emellett az őshonos fajok számára is veszélyt jelentenek, hiszen nagy területen képesek kipusztítani a nádast és más vízi növényzetet.

Mivel az Európai Unión belül a hazai természetvédelem számára is fontos az inváziós fajok, így a nutria elleni védekezés, ezért a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vadkamerákat helyezett ki a térségben, hogy pontosabb képet kapjanak a nutria terjedéséről, jelenlegi előfordulásáról, természetben való alkalmazkodásáról. A vadkamerás felmérés eredményei jó kiindulási alapot jelenthetnek az állomány visszaszorítását célzó beavatkozások tervezéséhez.

A vadkamerás felmérés során egyébként 38 állatfaj jelenlétét sikerült kimutatni a térségben, így például fekete gólya és darázsölyv is megfordult errefelé.

Szerkesztőségünk pedig egy saját felvételt is kapott Erdélyi Balázs felhasználónktól Mosonmagyaróvárról, ahol a Malom-ági Lajta partján figyelt meg egy családot tavasszal, de beszámolója szerint rendszeresen megtalálhatóak ott felnőtt és növendék egyedek is. Ezúton is köszönjük a felvételt és a beszámolót!

Fotó: Erdélyi Balázs/Mosonmagyaróvár

Forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, borítókép: Právics Márk/BfNPI

Szerző: Időkép
Megjelent: 2022.09.21 14:38


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Kondenzcsík esett darabjaira Mosonszolnok fölött
Újra van elég víz a Velencei-tóban
A pipacsok is korábban kezdik meg virágzásukat