Beült a köd északkeleten

Nagy a kontraszt, néhol berekedt a köd és jóval alacsonyabbak a hőmérsékletek is.

Frissítve: Így oszlott fel nagyrészt a köd északkeleten, már csak egy kis régióban maradt meg a ködös, párás idő.

Műholdképen a köd feloszlása

Igazán sejtelmes, őszies hangulat uralkodik a fővárostól északra, valamint az Északi-középhegység térségében, ahol szó szerint beült a köd, helyenként ködszitálás is előfordul.

A műholdképen is szépen látszik a beragadt köd

A Széchenyi-hegyről így fest a hullámzó ködtenger:

Sejtelmes vasárnap reggel | Fotó: kormoczydavid

Az ország nagy részén napos-fátyolfelhős idő lesz ma, de ezeken a területeken helyenként tartósan is megmaradhat a köd, valamint a belőle képződő rétegfelhőzet. A köd szépséges pillanatokat tud eredményezni egy hegytetőről nézve, ám a közlekedésben veszélyeket is hordoz magával: ezekben a régiókban mindenképpen tartsunk nagyobb követési távolságot.

De hová lett a Duna? | Fotó: Prédikálószék, webkamera

Ködpaplan a Duna felett

Nagy-Hideg-hegy alatt is végig ködpaplan húzódott már reggel is:

 Fotó: Nagy-Hideg-hegy, webkamera

A határvonal Hőtérképünkön is gyönyörűen kirajzolódik: délebbre már most 17-19 fokot mutatnak a hőmérők, ezzel ellentétben északkeleten jó pár fokkal hűvösebb van. 

Borítókép: Kormoczydavid

Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 2023.10.29 10:35


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Porördög táncolt a szántóföld fölött Zemplénben
Ködben úszott a Balaton-felvidék
Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál