//$staticurl='http://idokep1.t-online.hu'; $staticurl=''; $code=substr(md5(strftime("titok-%Y%m%d")),5,5); ?>
Aki ma reggel füzéri kameránk képére tekintett, egy – ha nem is oly ritka, de – különleges természeti jelenségnek lehetett szemtanúja. A völgyben fekvő települést és a környező lankákat szinte pillanatok alatt nyelte el a mindent elsöprő ködáradat.
A felvétel elején még tisztán kivehetőek a település fényei, melyek hosszú, sárga szalagként világítanak az ébredő tájban. Ahogy azonban telnek a percek, a távoli hegycsúcsok felől hömpölygő köd egyre sűrűbbé válik és fokozatosan "elfogyasztja" a látóhatárt. A sűrű ködtakaró végül teljesen magáévá teszi a környezetet, misztikus és csendes hangulatot árasztva a zempléni tájra.
Ködlovagok tánce Füzér lábánál | Webkamera: Füzéri vár
Vasárnapra virradóra egyébként nem csak itt, hanem nagyjából a Budapest-Kecskemét-Hódmezővásárhely vonaltól keletre is sokfelé ébredhettünk szürke, ködös időre és ez a minimumokon is szépen meglátszott.
A Duna-Tisza közén és az agglomeráció keleti felén ugyanis sokfelé fagyott, -3, -4 fokos értékek egyaránt előfordultak,
míg az ország nyugati és keleti oldala fagymentes maradt – előbbinél pedig az esernyő is elkélt reggel.
Nyugat és kelet fagymentes maradt | Térkép: Vasárnap reggeli minimumhőmérsékletek
Borítókép: Füzéri webkamera
Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 3 órája