Zivatarrendszer érte el a nyugati határt

Délen dörrent meg először az ég, majd a Nyírségben. Közben az Alpokalját az Ausztria fölött kialakult zivatarlánc érintette.

Északnyugat felől egy hidegfront közeledik felénk, melynek előterében meleg, labilis levegő található, így ma már viszonylag korán, dél környékén beindultak az első zivatarok. Elsőként délen, Mohács és Kiskunhalas környékén szakadt le az ég, majd a Nyírségben is egyre több zivatar jelent meg.

[

Explosion87 felvétele Mohácsról

Jégeső zúdult a Baja és Jánoshalma közötti összekötő útra:

Hkrisztian82 fotója

Eközben már a front emelőhatásának köszönhetően Ausztria fölött egy izmos zivatarlánc fejlődött ki, mely dél-délkelet felé haladva a nyugati határt is elérte. Villámanimációnkon is jól látható, ahogy a lánc dél-délkelet felé halad:

Villámanimáció 12 óra 30 és 13 óra 55 perc között

Egyre magasabbra törtek a gomolyok kőszegi webkameránkon:

Kamera üzemeltetője: Herter Heca Zoltán

Kendig-csúcsra nagyjából délután fél kettő környékén érkezett meg a zivatar, rövid idő alatt 8 fokot csökkent a hőmérséklet.

Kamera üzemeltetője: Városi Rádióklub Kőszeg

Agnese80 nevű felhasználónknak Szombathelyen még egy villámot is sikerült elcsípnie:

Agnese80 fotója Szombathelyről

Zivatarokra nagyobb területen a nap további részében elsősorban északon, északnyugaton, szerdán pedig keleten, északkeleten és a Dunántúl déli részén számíthatunk. A hevesebb gócokat felhőszakadás, jégeső kísérheti.

Borítókép: Kendig-csúcsi kameránk felvétele


Szereted a nyári zivatarokat?

◎ Ha nem okoznak kárt, igen

◎ Minden mennyiségben jöhetnek

◎ Félek a viharoktól

Szerző: Időkép
Megjelent: 2023.05.23 14:33


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

A dunántúli és északi részeken öntözött leginkább a front
102 km/órás széllel és jó kis lehűléssel érkezett a front
Minket nem, de az Adriát letarolta a front