Zápor, zivatar dömping jön a következő napokban

Vasárnap és hétfőn is elkél az esernyő, esőkabát. Többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok.

Egy északról fölénk húzódó magassági hidegörvény határozza meg a következő napok időjárását. Hatására már ma is több helyen - elsősorban északkeleten, keleten - fordulhat elő csapadék.

Vasárnap még inkább szükség lesz az esernyőkre, esőkabátokra. Az erősen gomolyfelhős idő mellett már többfelé, legkisebb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására.
Hétfőn is hasonló időre készülhetünk. Ekkor főleg a Dunántúlon és középső tájakon kell több csapadékra készülni, ami szintén zömében záporok, zivatarok formájában hullik le.

A főként összeáramlási vonalak mentén szerveződő záporokat, zivatarokat

felhőszakadás, kisebb szemű jégeső

kísérheti. Helyenként villámárvizek is előfordulhatnak. Emellett az északi szél is többfelé megerősödhet.

Kedden is maradnak a gomolyok, de már szárazabb időre van kilátás. Már csak a Tiszántúlon fordulhatnak elő elszórt záporok, néhol zivatarok. A szél azonban még többfelé élénl, helyenként erős lesz.

Borítókép: Pinviczki Rajmond

Szerző: Varga Sándor
Megjelent: 2021.05.29 16:26


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Visszatér a napsütés, de a szél gyakran feltámadhat
Napos, de kissé szeles idő várja a Tour de Hongrie mezőnyét a második szakaszon
A záporok előtt még ilyen tükörsima volt a Balaton vize