XIV. Klímakonferencia

A konferencián több mint 190 ország képviselője vesz részt, elsődleges céljuk a Kiotói Jegyzőkönyv eredményeinek kiértékelése.

A lengyelországi Poznanban a mai napon nyitották meg a 14. ENSZ Klímakonferenciát, melynek résztvevõi már a tanácskozás kezdetén megállapították: a globális gazdasági válság ellenére a nemzetközi közösségnek folytatnia kell a küzdelmet a klímaváltozás ellen. A konferencián résztvevõk száma a tízezret is meghaladja, mintegy 190 ország delegációja fogja keresni a következõ két hétben a 2012-ben lejáró, kiotói klímavédelmi jegyzõkönyv utáni teendõkhöz szükséges, jövõbeni megállapodás sarokpontjait.. A "Szolidaritás a klímáért" címmel meghirdetett tanácskozás megnyitójában Donald Tusk lengyel kormányfõ "idõtlen" feladatnak nevezte az aggódást a klímáért, a természetért és az ember sorsáért, ez - mint mondta - nem függhet a gazdasági konjunktúrától. Mivel egyetlen ország sem birkózhat meg egyedül a klímaproblémával, ezért globális szolidaritás kell- hangsúlyozta. Tusk egyúttal közölte, hogy Lengyelország kész 2020-ig 20 %-kal csökkenteni CO₂-kibocsátását, és az ehhez szükséges beruházásokhoz gazdasági együttmûködést keres az EU-ban. Lengyelországban az áram 94 %-át széntüzelésû erõmûvekben termelik, és a CO₂-közel kétszerese az EU-átlagnak. Az EU tavalyi ígéretei: [1.] A maga részérõl az 1990-es mennyiséghez képest 2020-ra 20 %-kal csökkentené az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. [2.] 20 %-ra növelné a megújítható forrásokból származó energia arányát a teljes fogyasztáson belül. [3.] 20 %-kal takarékosabb energiafelhasználást érne el. Az egyetértés azonban nem teljes az EU-n belül: ha az EU klímaterve úgy marad, ahogy van, azt Olaszország megvétózza, mert attól átlagosan 17 %-kal nõne minden olasz állampolgár villanyszámlája, mondta hétfõn Brüsszelben az EU-ügyekkel foglalkozó olasz miniszter, Andrea Ronchi. Forrás: UNFCCC, MTI

Szerző: Kurunczi Rita
Megjelent: 2008.12.01 22:06


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

2008 a környezeti katasztrófák éve volt
Szökőmásodperc
Korszakalkotó klímatörvény