Hosszas szervezés és kalandos utazás során jutottam el 2012 márciusában többedmagammal Chilébe, melyet Kristián Molnár szervezett Szlovákiából, és melyhez Stanislav Kaniansky, Jan Mäsiar és Tepliczky István is csatlakozott. Az expedíció elsődleges célja az állatövi fény megfigyelése és dokumentálása volt a páratlan déli egű Atacama sivatagból.
Az olykor 4200 m magasságból megfigyelt déli égbolt mindenkit lenyűgözött és a hosszabb éjszakáknak köszönhetően rengeteg idő volt szerteágazó céllal megfigyelni a sötét égbolt jelenségeit. Jómagam érdeklődve csatlakoztam a különböző megfigyelésekhez és előszeretettel barangoltam az eddig ismeretlen objektumok világában. Fotózások alkalmával sikerült néhány fényesebb meteort rögzítenem, illetve az állatövi fény csodás látványát!
De erről majd egy részletesebb cikkben bővebben írok, és persze az Atacama sivatagban szerzett páratlan élményeimről is!
Mégis az egyik legnagyobb emléket egy trópusi zivatar okozta, március 21/22-én éjszaka. Hogy mi lehet szép egy kb. 100 km-re lévő villámló felhőgombócban? Az, ami felette történik! Ezen jelenségek egyikét hívják vörös lidérceknek.
A késő délutáni órákban mindössze 15-20%-os volt a páratartalom, és ez reggelre is csak 50-55%-ra emelkedett. Napnyugta után - mivel a Baktérítő közelében voltunk - , gyorsan besötétedett a sivatag felett az ég. Varázslatos színekben lehetett látni az Andok csúcsait.
Az esti fotózás után mindenki hálózsákba bújt, hogy egy keveset pihenjen a hajnali állatövi fény fotózása előtt. Már ekkor is lehetett látni, az Andok keleti oldalán, Argentína irányában a zivatarok kialakulását: fel-felvillant az ég a hegyek mögött.
Mindenki arra számított, hogy ezek a zivatarok hajnalra elvonulnak vagy feloszlanak, de helyi idő szerint, hajnali fél egykor Tepliczky István azzal ébresztett, hogy felerősödött a villámtevékenység és ő már legalább 2-3 vörös lidércet látott felvillanni a hegyek felett. Úgy pattantam ki a hálózsákból, ahogyan az álom a szememből és már szaladtam is ki a fényképezővel „szerencsét próbálni”. Canon EOS 60D-t és egy Sigma 18-50 mm-es objektívet használtam, melyet először 35 mm-en és kb ISO 2500-as érzékenységre állítottam. A fényképezőgépet az utolsó látott lidércek felé fordítottam és pár kép után sikerült is az elsőt megcsípnem. A gépen visszanézve túl kicsinek találtam a látott képét, így az objektívet 50 mm-re a gép érzékenységét pedig ISO 6400-ra módosítottam, majd 8 másodperces sorozat felvételeket készítettem.
A „lidércek táncában” nehezen találtam rendszert. Volt, hogy akár 15-20 fokra jelentek meg a villámlási góctól és olyan is, hogy pár perc alatt 3-4 is látszott, majd 20-30 percig egy sem. Kiszámíthatatlanul bukkantak fel az éjszakában, én pedig gyakran eredménytelenül vadásztam és forgatgattam a gépet. Mégis a hajnalig tartó aktivitás során sikerült 7 lidércet megörökítenem!
Hatalmas élmény volt számomra életemben először, ezzel a jelenséggel élőben megismerkednem! Főleg egy ilyen csodálatos környezetben! A további éjszakák során még háromszor láttunk hasonló zivatarokat, azonban vörös lidérceket már nem sikerült megfigyelnünk. Így valóban egy igazán ritka, és különleges élmény marad számomra.
Szerző: Jónás Károly
Megjelent: 2012.05.13 19:57