A trópusokon, illetve a mérsékelt szélességeken megszokott ugyan a zivatarok kialakulása, most azonban egy rendkívül ritka jelenségnek lehettünk tanúi. Augusztus 10-én, helyi idő szerint délután 4 és 6 óra között a Jeges-tenger térségében, az
Északi-sarktól mindössze 500 kilométerre detektáltak villámlásokat.
Több kulcsfontosságú összetevő is szükséges a villámok kialakulásához, de ezek közül a legfontosabb talán a légköri instabilitás. Közérthetőbben az alsó légkörnek melegnek és nedvesnek kell lennie, miközben a fenti réteg ehhez képest hideg és szárazabb. Az ilyen típusú környezet elősegíti a konvekciót, azaz a feláramlást, melynek következtében gomolyfelhők fejlődésével zivatarok keletkeznek.
Az Északi-sarkvidéken a hideg, száraz levegő ehhez rendelkezésre is áll, a meleg, magasabb páratartalmú felszíni légtömegek viszont nem jellemzőek a térségben. Ezen a nyáron azonban más a helyzet. A sarkvidéki hőmérsékletek többször megemelkedtek, és a tengeri jég szinte napról-napra rekord kis méretűvé zsugorodott. Az Északi-sarkvidékre többek közt hatalmas tűzvészt, a grönlandi jégtakaró megdöbbentő olvadását és rekord magas hőmérsékleteket is hoztak az elmúlt hónapok.
Az említett napon szintén 0 fok közelébe, nagy területen pozitív tartományba emelkedett a hőmérséklet, magasabb szinteken pedig valószínűleg ennél is enyhébb légtömegek érkeztek a sarkkörön túlra, ami már elegendő vertikális kontrasztot jelentett az emelt konvekcióhoz és a zivatarok kialakulásához. A villámokat az északi szélesség 85. fokának és a keleti hosszúság 126. fokának közelében detektálta a Vaisala GLD villámlokalizációs rendszere.
Villámgyakoriság térkép 0.5 fokos (fent) és 2.5 fokos (lent) felbontásban (villám/négyzetkilométer/év)
Forrás: Sciencedirect.com
A jelenség nagyon ritkának számít, a sarkkörön túl sem gyakoriak a villámok, a pólusok közelében viszont átlagosan kevesebb, mint 0,01 villám fordul elő évente 1 négyzetkilométeren. Arról, hogy egyedülálló-e a szombati eset, nem lehet megbizonyosodni, hiszen villámdetektorok az 1960-as évektől, megbízhatóbb technológia csak az 1990-es évektől létezik a villámok lokalizációjára, a helyi archívum pedig mindössze 2009-ig nyúlik vissza.
A kialakult zivatarok műholdképe és a felhőtető-magasság
A szürkés árnyalatok a zivatarok vertikális fejlődését mutatják, a színes képek a felhőtető magasságát jelzik kb. 12 km-ig. (Műholdképek: NOAA-20, RAMMB/CIRA, Animáció: Tom Yulsman)
Az éghajlatváltozás következtében a sarkvidéken kétszer olyan gyorsan növekszik az átlaghőmérséklet, mint a világ többi részén. Ez a jövőben hasonló ritka esetekhez, így a zivatarok kialakulásához szükséges instabil körülmények létrejöttének megsokszorozódásához is vezethet.
Szerző: Szabó Bea
Megjelent: 2019.08.13 14:59