Friss - Biró Zsófi "Tűzgömblánytól" most kaptunk káprázatos egy videót is a gyönyörű jelenségről, köszönjük!

Vasárnap este alkonyatkor szokatlan és gyönyörű látványban lehetett része azoknak, akik feltekintettek a kristálytiszta, naplemente után mélykékké váló égboltra. A középső országrészben nyugat felé tekintve ugyanis különleges, sejtelmes ragyogás foszlányai töltötték be a horizontot - az ún. "Noctilinect cloud" (világító felhők) néhány példánya tisztelt meg minket.

A világító felhőkről nem sokat tudunk azon kívül, hogy rendkívül magasan képződnek - általában 70-80 km-el a tengerszint felett jelennek meg a mezoszféra felső harmadában. Összehasonlításképpen - az alacsony szintű, legáltalánosabban "bárányfelhő"-ként ismert, barátságos cumulusok általában 2-3 km magasan úszkálnak, míg a tropopauzát is átütő zivatarfelhők üllői (vagy éppen az égboltot fátyolosan beterítő cirrusok) 10-12 km magasan lebegnek, az utasszállító gépekkel szinte egy síkban.

Tudományos meghatározás szerint az éjszakai világító felhő vagy poláris mezoszférikus felhő olyan optikai jelenség a felső légkörben, amelyet a mély szürkület idején szoktak megfigyelni. Kialakulására és viselkedésére még nem született teljes magyarázat. Vízjég 40-100 nanométer átmérőjű kristályai okozzák, amelyek porszemcsékre telepednek, és visszaverik a már horizont alatt lévő Nap fényét. 

A ritka, világító felhőket kizárólag a nyári hónapokban figyelhetjük meg az  50 és 70° szélességi fokok között a mezoszférában, mintegy 75 és 85 km magasságban.

A látványosság általában egy órával napnyugta után vagy ennyivel napkelte előtt a legszebb azon nyári hetek során, amikor a mezoszféra hőmérsékleti és páratartalmi viszonyai kedvezőek. Tapasztalatok szerint Magyarországról kb. június közepétől augusztus elejéig van esély a megpillantására.

Az éjszakai világító felhőt néha nehéz megkülönböztetni a magas szintű felhőzettől, amikor azonban tényleg világító felhőt látunk, tudni fogjuk, hogy azzal van dolgunk: kékes fényét semmivel sem lehet összekeverni. Ahhoz, hogy láthatóvá váljon a mezoszférában a Napnak legalább 6 és legfeljebb 16 fokkal kell a horizont alatt tartózkodnia.

A világító felhők fényét egyébként a horizont mögött már mélyre süllyedt nap adja, amint alulról megvilágítja az akár -120 fokos jégkristályokat. Mivel alig egy évszázada tudunk egyáltalán létezésükről, ismereteink igen korlátozottak - nem tudjuk pontosan, miként jönnek létre, és hogy hogyan tudnak olyan gyorsan sodródni a mezoszférában (ezt a magasságot semmilyen repülőgép nem éri el - még a meteorológiai szondák sem - kizárólag az interkontinentális rakéták, illetve az űrhajók érik el (és néhány másodperc alatt keresztül is hatolnak rajta).

Egyébként éppen ez az a magassságtartomány, ahová a szintén oly különleges és ritka jelenségek, mint a villámláshoz kapcsolódó magaslégköri kisülések - manók, vörös lidércek és kék jetek - is megfigyelhetőek.

A jövőben talán többet is megtudhatunk majd ezekről az éji délibábokról addig is - csodájuk szépségüket.

Köszönjük Jónás Károly, Pócsai Sándor és Medvegy észlelőnk képeit (és várjuk a továbbiakat)!

Szerző: Nagy Gergely, Kurunczi Rita
Megjelent: 2013.07.01 16:15