Viharos szél és hózáporok jönnek a hétfői hidegfront mögött

Hétfőn jelentős lehűlést hozó hidegfront halad át fölöttünk, viharos szélre, kedden hózáporokra kell készülni. Hajnalonként többfelé fagyhat.

A kellemesebb, naposabb vasárnapot követően éjjel nyugat felől egyre többfelé kezdődik kiadós esőzés, mely keleten egészen hétfő délutánig eltarthat. Egy markáns hidegfront érkezik, amely mögött északira-északnyugatira forduló áramlással hideg, sarkvidéki eredetű légtömegek árasztják el hazánkat viharos szél kíséretében.

Hétfőn napközben így nyugat felől egyre többfelé felszakadozik a zárt felhőzet, legtovább keleten eshet, a front mögött pedig a felhőátvonulásokból záporok, néhol zivatarok alakulhatnak ki. Ezen a napon még 8 és 14 fok között alakulnak a maximumok, de az erős, többfelé viharos északnyugati szélben ennél lényegesen hidegebbet érezhetünk. A középső tájakon és a Dunántúlon nem lesznek ritkák a 60-70 km/órát meghaladó széllökések, 

sőt nem egy helyen 80 km/óránál is erősebb szél fújhat.

Kedden is marad az erős, viharos szél, a Dunántúlon ismét nagy területen lehetnek 70 km/óránál erősebb lökések. A hőmérséklet jelentősen visszaesik, hajnalban sajnos többfelé fagy veszélyeztetheti a virágzó gyümölcsöseket, különösen a szélvédett északi, északkeleti tájakon, ahol -5 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet. Napközben sem lesz melegebb 5-9 foknál. A napsütést gyorsan vonuló gomolyfelhők zavarhatják, melyekből szórványosan alakulhatnak ki záporok, hózáporok, helyenként jégdarazáporok.

Ezen a napon hózivatarra is van esély

Szerdán még többfelé lehet fagyos a reggel, majd napközben egy melegfront érkezik, enyhülés kezdődik.

Borítókép: Lőrincz Edit


Unod már a szelet?

◎ Igen, ráadásul a fejem is megfájdul tőle

◎ Bár nem vagyok rá érzékeny, de nem bánnám, ah nem fújna viharos szél

◎ Engem nem zavar, legalább a levegő is tiszta

Szerző: Időkép
Megjelent: 2023.03.25 10:48


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Hétfőn még nyár, kedden már tél volt az osztrák Alpokban
-2, -3 fok lesz holnap reggel északon
Oda a kiskabátos reggel