Vasárnaptól végre hosszabbodni kezdenek a nappalok

Szombaton, azaz december 21-én lesz a téli napforduló, ami egyben az év legrövidebb nappalát adja.

Idén december 21-én, azaz szombaton, magyarországi idő szerint délelőtt 10 óra 20 perckor lesz a téli napforduló, vagyis a Nap ekkor éppen a Baktérítő fölött fog zenitben delelni, majd megkezdi fél évig tartó látszólagos vándorlását az égbolton észak felé, így vasárnaptól újra hosszabbodni kezdenek a nappalok. Egyúttal ez a dátum jelenti az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét.

Alig lesz hosszabb a nappal 8 óra 26 percnél

A téli napforduló egyben az év legsötétebb napját is jelenti, szombaton Budapesten mindössze 8 óra 26 perc és 14 másodperc hosszúságú lesz a nappal. Innentől kezdve azonban hosszabbodni fognak a nappalok, eleinte csak alig észrevehető módon, majd a tavaszi napéjegyenlőség felé közeledve egyre nagyobb mértékben.

Borítókép: Tnagyce


Örülsz, hogy végre hosszabbodni kezdenek a nappalok?

◎ Igen

◎ Nem

Szerző: Időkép
Megjelent: 6 órája


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Már csak 3 perccel fog hamarabb sötétedni a legkorábbi napnyugtáig
Fél év után péntektől hosszabbodni kezdenek a nappalok
Kedden ment le legkorábban a Nap