Várni kell a strandidőre

Hűvös, többfelé szeles hétvége elébe nézünk, hajnalonként néhol 5-6 fok is lehet, melegedés a jövő hét elején kezdődik.

Az átvonult hidegfront mögött északnyugat felől több hullámban hűvös levegő érkezik, így a következő napokban nem tér vissza a kánikula.

5 fokig is hűlhet a levegő hajnalban

Vasárnap is számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra, az időnként erősen megnövekvő felhőzetből elszórtan - leginkább a Dunántúlon és északon, északkeleten - alakulhat ki egy-egy zápor, esetleg zivatar. Sokfelé lesz élénk, néhol erős az északnyugati szél, és bizony hűvös időre készülhetünk: Napközben 18-23 fokot mérhetünk.

Mona33 fotója Homokmégyről, köszönjük!

Lassú melegedés jön hétfőtől

Jövő hét elején megszűnik a kifejezetten hűvös levegő utánpótlása, így melegedés kezdődik, igaz a kánikula nem tér vissza. Hétfőn továbbra is számítani kell elszórt záporokra, helyenként egy-egy zivatarra. Nyugaton az északias szél továbbra is élénk marad. Egy kicsit már enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 20-25 fokra van kilátás. Kedden is marad az elszórt záporokkal, egy-egy zivatarral tarkított kissé szeles idő 22-27 fokos csúcshőmérséklettel.

Borítókép: Kicsipapo (Csengerújfalu)

Szerző: Időkép
Megjelent: 2018.06.22 9:33


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Holnaptól visszatér a napsütés, de a szél gyakran feltámadhat
Ilyen időjárás várja a Tour de Hongrie mezőnyét az első szakaszon
Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál