Szerves összetevők a Marson

A NASA megcáfolta korábbi cáfolatát: a Curiosity marsjáró szerves anyagok összetevőinek nyomaira bukkant.

Szerves anyagot találtak (hétfő 21:00): A NASA magyar idő szerint este 6 órától hivatalos sajtótájékoztatón jelentette be a hetek óta titkolt eredményt: az augusztusban landolt Curiosity marsjáró felszíni anyagokat vizsgáló SAM nevű eszköze szerves anyagok nyomaira bukkant.

A bejelentés nagy meglepetést okozott, hiszen korábban a NASA hivatalosan cáfolta az erről szóló találgatásokat. A víz jelenléte a Marson már ismert tény, ugyanakkor a műszer feltételezhetően oxigént és klór-perklorátot is talált. Ez utóbbi anyag melegítés hatására más klórtartalmű vegyületekkel metánt hoz létre, mely már szerves anyag. A vegyületben szereplő szén lehetséges, hogy a marsjárón érkezett a Földről, de a klór minden kétséget kizáróan marsi eredetű.

A felfedezésből még nem következtethetünk a marsi életre, ugyanakkor jelenlegi ismereteink szerint a talált vegyületek szükséges feltételei az élet létrejöttének.

Előzmények (november 20.)

A NASA mérnökei szerint "izgalmas" eredmények érkeztek a Marson augusztus óta szolgálatot teljesítő Curiosity-ről. Egyelőre azonban titokban tartják, miről is van szó - írja az NPR.

A mérésekről annyit lehet tudni, hogy az érdekes információk a kémiai elemzéseket végző SAM nevű egységről származnak. John Grotzinger, a marsi küldetés vezető elemzője szerint nemrég vett talajmintát vizsgáltak ezzel a szenzorral, az eredmény pedig - idézzük - "földrengető". "Ez a mérés bekerülhet a történelemkönyvekbe. Nagyon jól fest."

Hogy miért titkolóznak a tudósok? Nos, nem kell összeesküvés-elméletekben gondolkodni, a tudományban bevett gyakorlat az eredmények publikálása előtt a mérések újraellenőrzése, új felfedezés bejelentése előtt feltétlenül. A marskutatók egyszer már farkast kiáltottak, amikor metánt észlelt a légkörben az egyik szenzor, aztán a bejelentést követően derült csak ki, hogy téves volt a mérés.

Mikor jelentik be? A NASA a tervek szerint az Amerikai Geofizikai Egyesület összejövetelén fog beszámolni a felfedezésről, melyet december 3-án rendeznek meg San Franciscoban.

Forrás: NPR, Huffington Post

Szerző: Szente-Varga Bálint
Megjelent: 2012.11.20 19:05


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Akár élhető is lehet egy tőlünk 120 fényévre lévő exobolygóAkár élhető is lehet egy tőlünk 120 fényévre lévő exobolygó
Mintha egy óriási reflektorral világították volna be az egetMintha egy óriási reflektorral világították volna be az eget
Sikeresen megérkeztek Kapu TiborékSikeresen megérkeztek Kapu Tiborék