Vadásszunk éjszakai világító felhőket!

Most van a szezonjuk, hajnalban már elcsípett egyet fonyódi webkameránk is.

Nem véletlenül hívjuk fel az éjszakai világító felhőkre a figyelmet, ugyanis hazánkban nagyjából június elejétől augusztus elejéig lehet megfigyelni őket, napnyugtát követően, illetve napkeltét megelőzően másfél-két órával. Így akik korán indulnak munkába és szerencséjük van, könnyen megpillanthatnak egy-egy ragyogó NLC-t az égen.

Mik is azok az NLC-k, azaz éjszakai világító felhők?

A világító felhők a mezoszféra felső határánál, csaknem 80-90 km-es magasságban szoktak megjelenni, a mezoszféra felső határánál - tehát jóval magasabban azoknál a felhőknél, amik időjárásunkat befolyásolják.

Elsősorban kozmikus eredetű porszemcsékre, mikrometeoritokra kondenzálódott, fagyott vízpára alkotja őket, melyekről visszaverődik a Nap fehér fénye, amely a sztratoszférán áthaladva kékes árnyalatot kap.

A Fonyód-Várhegy kilátón kihelyezett kameránk ma hajnalban el is csípett néhány éjszakai világító felhőt, igaz, hogy aki nem ismeri még e jelenséget, nem biztos, hogy észrevenné őket: a tanúhegyek felett keressük a fehéresen megcsillanó felhőket.

NLC a tanúhegyek felett | Fotó: Fonyód - Várhegy webkamera

Még egy kicsit segítünk, ott, ni!

Ott vannak! | Fotó: Fonyód-Várhegy webkamera

Ennél természetesen jóval látványosabb példák is vannak, 2 éve július elején például így ragyogtak az égbolton:

NLC-k 2021. július első napjaiban | Fotó: Pintér András Photography

Borítókép: illusztráció, Ákos18 korábbi felvétele


Ti láttatok már éjszakai világító felhőket?

◎ Igen, gyönyörűek voltak

◎ Sajnos még nem

Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 2023.06.30 9:10


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Egyre csodásabb a nyári Tejút
Viharokkal érkezik a keddi hidegfront
Egész Közép-Európában nálunk van a legmelegebb