Újra zivatarosra fordul időjárásunk

A héten ismét mozgalmasabbra fordul az idő, kedden a hőmérséklet is visszaesik egy kicsit.

Hétfőn melegebb lesz

Hétfőtől újra melegedni fog az idő, a magasabb légrétegekben folyamatosan enyhébb légtömegek áramlanak hazánk fölé, ám ezzel együtt visszatérnek hozzánk a záporok, zivatarok is.

Káprázatos naplementék azért továbbra is lehetnek | Fotó: Éva

Ismét mozgalmasabbá válik tehát időjárásunk, akik június elejére vették ki a szabadságukat, igen változatos időre készülhetnek, de fázni semmiképp sem fognak: hétfőn 22-30 várható.

Kedd: átmeneti visszaesés, elkél majd az esernyő

Kedden várható egy átmeneti visszaesés, ekkor a gyakran megnövekvő felhőzetből többfelé számíthatunk majd esőre, záporokra, zivatarokra: délnyugatról több hullámban érkezik majd a csapadék.  

Egy korábbi cella Karcagnál | Fotó: Olajos Sándor

A hevesebb viharokat jégeső, felhőszakadás kísérheti, az élénk szél zivatarok környezetében akár viharossá fokozódhat, a hőmérők pedig mindössze 19-25 fokot fognak mutatni. Északkeleten lesz a leghűvösebb.

Szerdán sem köszönt be a kánikula

Szerdán is velünk maradnak a záporok, zivatarok, de már lényegesen több lesz a napsütés. A zivatarok környezetében feltámadhat a szél. Nagy forróság ezen a napon sem várható, a legmagasabb hőmérsékletek 21-27 fok között ígérkeznek.

Csodás rózsák Keszthelynél - ám az idő nem kimondottan nyárias | Fotó: Hatakamata

Csütörtökön Medárd napja lesz...

S ahogy a népi jóslat tartja, ha ezen a napon esik, 40 napig esni fog utána... Pedig a jelenlegi modellfutások szerint ezen a napon is záporos-zivataros idő várható, de ez még mindig jobb, mint a tavalyi aszályos időjárás.

Borítókép: Blasius13 felvétele a Balatonról

Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 2023.06.04 11:41


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Minket nem, de az Adriát letarolta a front
Májusi időt hoz a húsvéti hosszú hétvége
Hidegfront vonult át az éjjel