Több mint 15 fokos kontrasztot okozott az itt veszteglő front

A Dunántúlon néhol alig volt több 10 foknál, keleten viszont a 25 fokot is meghaladtuk.

A Dunántúl fölött vesztegel az a gyenge, feloszlóban lévő hidegfront, mely kettőségget okoz hazánk időjárásában. A front felhőzetéből nyugaton, délnyugaton még többfelé gyengén esik, ezzel szemben az ország keleti, délkeleti felén a napsütést leginkább csak fátyol- és gomolyfelhők zavarják.

A kettőségnek meg is lett az eredménye, mostanra

több mint 15 fokos kontraszt alakult ki a leghűvösebb és legmelegebb tájak között.

Hajag-tetőn 12 óra 26 perckor mindössze 9 fokot mutattak a hőmérők, ezzel szemben Monostorpályiban már a 25 fokot is meghaladja a hőmérséklet.

Ismét nagy differencia alakult ki az országban (forrás: Hőtérkép)

A hűvös időhöz nyugaton ráadásul többfelé erős északi-északnyugati szél társul, így ott kifejezetten barátságtalan, őszies hangulatú a mai nap.

Nem kell azonban sokat várni a javulásra az itt élőknek sem, holnap már országszerte kellemes májusi időben lesz részünk 18-23 fokos maximumokal, többórás napsütéssel. Kisebb záporok már csak helyenként a Duna mentén, délen és keleten alakulhatnak ki.

Borítókép: Takács Ákos


Te melyik részén vagy az országnak?

◎ A hűvös nyugaton

◎ Középen, itt kellemes az idő

◎ A nyárias keleten

Szerző: Időkép
Megjelent: 2023.05.03 13:11


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Viharokkal érkezik a keddi hidegfront
Délnyugaton csak 15, északkeleten 27 fok lesz ma
Rekordmeleg az óceánok vízfelszíne