Szupercella keleten

A keleti országrészben több konvektív cella is kialakult, melyből az egyik szupercellává fejlődött.

A keleti-északkeleti megyékben már a délelőtti órákban is zivatarok mozogtak, azóta északnyugaton is kipattant egy-egy cella. Az elmúlt órákban azonban nagyjából az Eger-Tisza-tó-Békéscsaba vonalon, északnyugatról kicsit délkelet felé mozgó vonalon Viharvadász csapatunknak egy szupercellává fejlődő zivatart is sikerült elkapni.

A rendszer rotáló mozgása gyönyörűen látszódott, rengeteg fractus kavargott az égbolton, messziről látszódott az intenzív csapadéksáv, melybe jég is bőven keveredett. A zivatart heves kifutószél előzte meg.

Lajbibi és Martikal észlelőink a Tisza-tónál található Poroszlóról küldték a következő képeket, köszönjük. A jegek nagysága az eddigi jelentései szerint cseresznye méretűtől a 2 cm-esig terjedt. Kunhegyesről, Abádszalókról, Fegyvernekről, korábban pedig Tokajból szintén jégesőt jelentettek észlelőink.

A térségben egymást követően több apró zivatarcella is kialakult, a konvektív felhőzetből Csepregi László észlelőnknek Tiszafüred mellett egy gyönyörű tubát is sikerült lencsevégre kapnia.

 

Szerző: Kurunczi Rita
Megjelent: 2011.06.25 14:45


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Beköszöntek a szupercellák északnyugaton
Szupercellák tarolhatnak északon késő délután, este
Így festett az év első szupercellája vasárnap este