Szilveszterre megenyhül az idő

Szombat estétől ismét enyhébb légtömegek érkeztek, így szilveszter éjjel nem lesz szükség a legmelegebb télikabátokra.

Enyhüléssel jön a csapadék

Brade fotója Győrből, köszönjük!

Vasárnap napközben a csapadékmező kelet felé halad tovább, délután már csak keleten, északkeleten fordulhat elő kisebb eső, az északkeleti határ közelében esetleg havas eső, ónos eső. A megélénkülő délnyugati légáramlás hatására a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén 6-12 fok közötti maximumokat mérhetünk, északon, északkeleten és keleten viszont csak 2-5 fok körüli értékekre számíthatunk.

Mi vár ránk szilveszter éjszaka?

Szilveszter éjszaka csapadék nem várható, és felhő se sok lesz az égen, viszont északon pára, köd képződhet, az új év első napjának hajnalán pedig ezeken a tájakon néhol ködszitálás is előfordulhat. A déli-délnyugati szél elsősorban a Dunántúlon lehet élénk, helyenként erős, így ennek köszönhetően a szelesebb tájakon csak 5-7 fok köré csökken a hőmérséklet, de a kevésbé szeles tájakon is -1, +4 fok közötti minimumkra számíthatunk.

Kristó Bianka fotója Mártélyból, köszönjük!

Milyen idővel indul az új év?

A 2018-as év első napján újabb felhők érkeznek, elsősorban a Dunántúlon számíthatunk délután esőre, záporokra. A délnyugati, majd a nyugatias szelet továbbra is kísérhetik élénk, erős lökések. Az ország nagy részén 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet, de északon, északkeleten ettől pár fokkal hidegebb lehet.

Kedden egy hidegfront hozhat csapadékot, feltámadó északnyugati szelet és lehűlést.

Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket nyomon követhetik ITT.

Borítókép: Kapornai

Szerző: Berceli Balázs
Megjelent: 2017.12.29 14:47


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Ilyen időjárás várja a Tour de Hongrie mezőnyét az első szakaszon
Viharokkal érkezik a keddi hidegfront
Délnyugaton csak 15, északkeleten 27 fok lesz ma