Szeszélyes, fejfájós időt hoz a hét

Nyugatiasra fordul az alapáramlás, végre kicsit melegebb, ám igen változékony napok jönnek.

Igencsak mozgalmasnak ígérkezik a hét: nyugatiassá válik felettünk az áramlás, s ennek köszönhetően

nem lesz hiány az időjárási frontokból sem.

Hétfőtől a magasban is melegedés kezdődik, így ezt követően az átlagosnál melegebb napokra készülhetünk, bár azt is érdemes kiemelni, hogy viszonylag nagy hőmérsékleti kontraszt kialakulhat az ország északkeleti és déli-délnyugati fele között. Előbbinél hajnalban a fagyok is erősebbek lehetnek, melegebb pedig végig délebbre lesz. 

Attila észlelőnk korábbi felvétele egy márciusi hózáporról

Ami a csapadékot illeti: ennek eloszlása még bizonytalan, de többfelé számíthatunk majd elszórt csapadékra, délebbre eső, zápor; északkeleten a hét elején akár hó, havas eső, hózápor formájában.

A nyugatias szél végig élénk, olykor erős lesz, így összességében elmondhatjuk, hogy

szeszélyes, fejfájós hét áll előttünk.

Borítókép: illusztráció, webkameránk korábbi felvétele


Te érzékeny vagy a frontokra?

◎ Igen, a melegfrontra

◎ Igen, inkább a hidegfrontra

◎ Nem, szerencsére egyikre sem

Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 2023.03.04 7:07


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál
Viharokkal érkezik a keddi hidegfront
Hétvége: kora nyárias meleg, de a záporoktól, zivataroktól még nem szabadulunk meg