//$staticurl='http://idokep1.t-online.hu'; $staticurl=''; $code=substr(md5(strftime("titok-%Y%m%d")),5,5); ?>
Megkezdték az első szélerőmű alapozását a közép-dunántúli régióban található Ácson. A tervek szerint az elkövetkezendő 3 évben mintegy 25 szélkereket fognak felépíteni az M1-es autópálya két oldalán. Az első erőművet előreláthatólag november végéig fogják felállítani; s a 2 megawattos egység decembertől már üzemszerűen fog áramot termelni. A szerkezet átmérője 95 m, magassága mintegy 100 m, legnagyobb alkatrésze pedig 47 m-es lesz. A Németországból érkezett alkatrészek szerencsére már a gönyűi kikötőben vannak. A város polgármestere elmondta, a többi szélerőmű helyén már elvégezték az alapozás kiválasztásához szükséges próbafúrásokat. Mivel a beruházások részben önkormányzati területen valósulnak majd meg és a termelt energia után iparűzési adót fognak fizetni, Ács szélkerekenkét évente több millió forintos bevételre számít. Emellett egy spanyol beruházó cég Ácstól 15 km-re, Kisigmándon is megkezdte egy 25 szélkerékből álló, 50 megawatt teljesítményű szélerőmű-park építését. A vállalat Magyarországon a tervek szerint 254 megawatt teljesítményt kíván kiépíteni, amiből 158 megawattra már folyik a hatósági engedélyeztetési eljárás. Forrás: Zöldtech, MTI
Szerző: Kurunczi Rita
Megjelent: 2008.09.13 23:52
| Tüzes naplementével búcsúzott a víz világnapja |
| Amerika újra harcban a klímaváltozás ellen |
| A Föld Órája |