Súlyos áradások

Közel egymillió ember kényszerült elhagyni otthonát az áradások következtében India északkeleti részén.

Indiában a száraz évszakot követően május végén, június elején érkeznek meg évről évre az óceán felől a monszunesők, melyek több alkalommal sajnos igen csak hevesnek bizonyulnak, ezáltal súlyos áradásokat váltanak ki.

Nem történt ez máshogy az idén sem. A mintegy két hete tartó felhőszakadásszerű monszunesők elsősorban az ország északkeleti részén, Asszám szövetségi államban okoznak heves áradásokat. Errefelé több, mint kétezer falu került víz alá, legkevesebb 27 ember pedig meghalt, öt közülük azután, miután csónakjuk elsüllyedt az áradatban. 

Asszám szövetségi állam földművelésügyi minisztere, Nilamoni Sen Deka elmondása szerint mintegy 900000 ember vált hajléktalanná az áradások kövvetkeztében, sokan közülük magasabban fekvő területeken, sátrakban próbálják átvészelni a természeti csapást. A miniszter szerint 1998 óta ez a legsúlyosabb áradás az államban. A legjelentősebb folyók - így például a Brahmaputra - vízszintje fenyegetően emelkedett, majd kilépve medrükből egyre nagyobb szárazföldi területet "hódítottak meg".

Az illetékesek szerint egészen pontosan 2084 falu van elárasztva Asszám szövetségi államban, ráadásul a hatóságok attól tartanak, hogy a halálos áldozatok száma jelentősen növekedni fog, mivel sok a meg nem erősített haláleset - olvashatjuk a HVG oldalán. Sok helyen kidőltek a telefonvezeték-oszlopok, illetve számos vonatjáratot törölni kellett, miután a síneket betemette a sár. 

Nemcsak Indiában, hanem a szomszédos Bangladeshben is súlyos a helyzet, ahol a heves esőzések és földcsuszamlások következtében több, mint 100 ember vesztette életét az elmúlt napokban.

Forrás: HVG, BBC, Reuters

Szerző: Cséki Gergő
Megjelent: 2012.06.30 13:31


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Elöntötte a Balaton a badacsonyi strandot
Elhagyta az országot a dunai árhullám
Bajánál is tetőzik a Duna