Rengeteg áldozat

Mianmarban több, mint 20 ezer áldozatot követelt, és milliókat tett földönfutóvá az egy hete tomboló ciklon.

Négyes erõsségûvé fejlõdött a Nargis ciklon, mely áldozatok és károsultak számában egyre inkább megközelíti a 2004 karácsonyi cunamit. A sajtó 20 ezer feletti halálos áldozatról, illetve kétszer annyi eltûntrõl, a vihar miatt nincstelenné vált emberek millióiról tudósít, ráadásul a 2008-as szezon elsõ nagy viharát idén további pusztítások követhetik. A Nargis magjában 962 hPa volt a legkisebb légnyomás, mely önmagában még nem kiemelkedõ, telente a Brit-szigeteket sújtó viharciklonok magjában mérnek 2-3 alkalommal ilyen értékeket. A maximális 1 perces szélátlag, 215 km/h viszont már képes volt arra, hogy szélsõséges esõzésekkel párosulva olyan pusztítóerõt koncentráljon, melyek áradásai és földcsuszamlásai közel 60 ezer feltételezett áldozatot követeljenek. Hazánk - a Kárpátok védelmében - ilyen veszélytõl nem fenyegetett, ám 2008 nyarán is lesz vihar jégesõvel. Adományokat a Vöröskereszt közvetítésével az egész világból folyamatosan kapnak, csak Angliából eddig kétmilliárd forintnyi támogatás érkezett. Folyamatosan frissítve: Wikipedia (angol)

Szerző: Szente-Varga Bálint
Megjelent: 2008.05.07 18:48


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Elöntötte a Balaton a badacsonyi strandot
Elhagyta az országot a dunai árhullám
Bajánál is tetőzik a Duna