Rejtélyes sugárzás Európában

Ismeretlen okokból megemelkedett a jód-131-es izótop légköri mennyisége, de nincs veszély.

Kis mennyiségű jód-131 izotópot mutatott ki Csehország légkörében a Cseh Sugárbiztonsági Intézet, a jelenséget több európai ország, köztük Magyarország hivatalos szerve is megerősítette. A radioaktív vegyület mennyisége ugyanakkor rendkívül csekély, azt rendkívül érzékeny műszerek több napos méréssel képesek csak kimutatni. Az eset nem jelent egészségügyi kockázatot.

Ugyanez a vegyület került a levegőbe a márciusi fukushimai baleset nyomán, melynek nyomait pár héttel később hazánkban is ki tudták mutatni, mely szintén jóval az egészségügyi határérték alatt maradt, a mostani eset még az akkorinál is kisebb szennyezést jelent - mondta el Sáfrány Géza, az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet sugárbiológiai laboratóriumának főigazgatója.

A sugárzó anyag eredetét még keresik. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint kizárt, hogy Fukusimából származó szennyeződésről lenne szó, ahogy atomerőmű-baleset sem lehetséges - ezt jelezték volna a többszörösen biztosított biztonsági rendszerek. Feltehetően egy orvosi laboratóriumból szökött ki az anyag, azt ugyanis a pajzsmirigyrák kezelésekor rutinszerűen alkalmazzák, ilyenkor a gyártóhely közelében (melyből Budapesten is több van) elvétve kimutatható a vegyület.

Forrás: Origo/MTI
Fénykép: zolee2000 (Időkép)

Szerző: Szente-Varga Bálint
Megjelent: 2011.11.12 14:18


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Radioaktív juhtej
Budapesten is kimutatták a radioaktivitást