Pekingi homokvihar

Kína fővárosában ismét kritikus szintet ért el a levegő minősége, ugyanis szmog és homokvihar telepedett a városra.

Hivatalos források szerint Pekingben a levegőminőség a veszélyes fokozatot is elérte annak következtében, hogy Mongólia felől az erős szél port és homokot vitt magával a kínai fővárosba. Az embereket arra kérik, hogy maradjanak otthon. Már az elmúlt hónapban is előfordult, hogy a légszennyezettség a kockázatosnak tartott szintet is meghaladta.

Ugyanakkor Kína más tartományaiban, Tianjinben és Hebeiben is magas szintet ért a légszennyezettség. Penkingben a legapróbb légszennyező részecskék, a PM2,5-ös részecskék koncentrációja meghaladta a 400 mikrogramm per köbméteres értéket csütörtökön, ami már veszélyesnek számít (nem hivatalos forrás szerint az USA nagykövetsége 500-nál is magasabb értéket mért magyar idő szerint a kora reggeli órákban, azonban ez az érték azóta változott). A WHO (Egészségügyi Világszervezet) meghatározása alapján a PM2,5 átlagos koncentrációja nem lehet több 25 mikrogramm per köbméternél. A levegőt egészségtelennek minősítik 100 mikrogammos érték felett, 300 felett pedig a gyerekek és az idősek nem tartózkodhatnak a szabadban. Ezen részecskék belélegzése növeli a légzőszervi megbetegedések kockázatát. Az előrejelzésekben figyelmeztették az embereket a szmogra, de ez most egy homokviharral együtt érkezett.

Beszámolók szerint képtelenség nyitott szemmel közlekedni az utcán, vagy szájon keresztül lélegezni. Az ég is teljesen elsárgult. Még a szmogos levegőhöz szokott emberek szerint is olyan a látvány, mintha egyik katasztrófa követné a másikat.

Az egyre több kínai várost érintő légszennyezettség felhívta a kormány figyelmét arra, hogy többet kell foglalkozniuk a környezetvédelemmel.

Forrás: BBC, Reuters, MTI/AP

Szerző: Berceli Balázs
Megjelent: 2013.02.28 14:05


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Már veszélyesen sok volt a por a levegőben
8 településünkön is veszélyessé vált a levegő február első napjára
Leállt a szél, beállt a köd és a szmog