Pár fokos lehűlés

Szerdáig kitart a vénasszonyok nyara, majd egy gyenge hidegfront hoz pár fokos lehűlést.

A hét első napjaiban még kitart az átlagosnál jó néhány fokkal melegebb, vénasszonyok nyara jellegű idő a legtöbb helyen 20 fok fölötti délutáni hőmérsékletekkel, majd szerdán északnyugat felől egy gyenge hidegfront hoz pár fokos lehűlést, de hideg idő ezután sem várható, átlagos hőmérsékletű, illetve attól egy-két fokkal még mindig enyhébb időjárás várható Mindenszentekkor.

Szerdáig elsősorban az északi, északnyugati és nyugati országrész fölött lesz több felhő az égen, ezeken a tájakon kedden és szerdán helyenként kisebb eső, egy-egy zápor is kialakulhat, de nem ez lesz a meghatározó. A déli, délkeleti tájakon azonban továbbra is simogató napsütés és a 23-24 fok körüli délutáni hőmérsékletek idézik majd a vénasszonyok nyarát. Az északi, északnyugati tájakon ettől ugyan pár fokkal hűvösebb marad a levegő, de fázni errefelé sem fogunk, az enyhe éjszakai órákat követően itt is 20 fok közelébe melegszik napközben a levegő. 

Szerdán napközben aztán megélénkül, a Dunántúlon megerősödik az északnyugati szél, mellyel megkezdődik a hűvösebb levegő beáramlása: a Dunántúlon várhatóan már mindenhol 20 fok alatt marad a csúcs, ezzel szemben keleten, délkeleten még mindig mérhetünk 23-24 fokot a délutáni órákban.

Csütörtökön és pénteken ismét nyugodtabb időjárásra van kilátás. Hajnalonként és napközben egyaránt pár fokkal hűvösebb lesz a levegő, de még így is az átlagosnál egy-két fokkal enyhébb, változóan felhős-napos őszi időre van kilátás. Főként péntek hajnalban ismét megjelennek majd a ködfoltok.

Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket itt követhetik nyomon.

A cikkünkben megjelent fotókért köszönet illeti Csépke Csabát és Asztrid nevű felhasználónkat!

Szerző: Cséki Gergő
Megjelent: 2013.10.28 12:01


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Porördög táncolt a szántóföld fölött Zemplénben
Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál
Zivatarok robbantak ki szombaton, miközben keleten meglett a 30 fok