Paks mellől indult a harmadik szupercella

És elsuhant Kecskeméttől északra, majd Szolnokon keresztül is.

Szinte hihetetlen, de a harmadik szupercella is Debrecen irányába tart, nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy elér-e odáig. Az esély megvan rá, hiszen egy-egy erős szupercella akár 250-300 km-t is megtehet, de egyelőre úgy tűnik, hogy a cella gyengülni kezdett este negyed 8 után.

Micsoda peremfelhővel vonult Soltnál | Fotó: Papp Péter

Szolnok mellett | Fotó: Németh Hajni

Helvéciáról | Fotó: Munculus

Szintén Helvécia | Fotó: Badresz

Felpörögve

A mostani vihar még Pakstól nyugatra alakult ki nagyjából délután 5 és fél 6 között, majd robogott tovább Kecskeméttől északra, végül célba vette Szolnok városát is, a kora esti órákban pedig éppen Debrecen felé tartott.

Szolnokon sem volt nyugodt a kora este | Fotó: Sampelalex

Szolnoki szörny | Fotó: Takács Éva Csilla

Szolnoki szupercella | Fotó: Kurucsai Áron

A szolnoki híd lábánál | Fotó: Roli0313

Türkiz színek is megjelentek Kecskemétnél | Fotó: Jennifesmith

Köszönjük szépen az újabb fantasztikus fotókat, sztorikat!

Borítókép: bberesalexandra


Láttatok már szupercellát?

◎ Igen

◎ Nem

Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 2024.06.01 20:44


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Hatalmas szélvihart hoz Írországba az Ashley bombaciklon
A trópusokon is felderengett a sarki fény
Zöldesbe fordult csütörtökön este a sarki fény