Óriásvihar a Szaturnuszon

Mintegy 50 ezer km hosszan elterülő, hatalmas fehér folt látható a gyűrűs bolygó légkörében.

Több mint 50 ezer km hosszan nyújtózkodik el a hatalmas fehér folt a gyűrűs bolygó légkörében - olvashatjuk a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

Naprendszerünk két legnagyobb gázóriása, a Jupiter és a Szaturnusz folyamatos látnivalókkal szolgál az észlelők számára. A Jupiter esetében, amely jelenleg is megfigyelhető még az esti, nyugati égbolton, az elmúlt időszakban a Déli Egyenlítői Sáv (SEB) elhalványodása, majd lassú felbukkanása keltett izgalmakat.

Ugyanakkor a jelenleg éjfél körül kelő gyűrűs bolygón egy hatalmas viharrendszer kifejlődése borzolta mind az amatőr, mind a szakcsillagászok kedélyeit. Elsőként egy japán amatőr észlelte december 9-én a körülbelül 100 hosszúsági fokra kiterjedő zónát. Az észlelők megállapítása szerint utoljára 1994-ben jelent meg a jelenlegihez hasonló, ámde sokkal halványabb viharzóna. Jelenleg ez a struktúra rendkívül kontrasztosan látszik, fényessége vetekszik a gyűrűrendszer fényességével is.

Természetesen a Szaturnusz rendszerében működő, így jóval nagyobb felbontásra képes Cassini-szonda is megörökítette a nem mindennapi jelenséget.

Bár főképp a legutolsó felvétel részletességével vizuális megfigyeléseink során nem vetekedhetünk, mindenképp érdemes figyelemmel kísérni a Szaturnuszt is. A planéta ezekben a napokban még csak éjjel 11 óra körül kel, de a következő hónapokban egyre korábban válik megfigyelhetővé, remélhetőleg még további meglepetéseket tartogatva az érdeklődők számára.

Forrás: MCSE

Szerző: Kurunczi Rita
Megjelent: 2011.01.23 16:40


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Ismét megjelenhet hazánk egén a sarki fény
Hullócsillagok szelték át az éjszakai égboltot
Üllők sorakoztak szerte az égen