Nyugaton őszies, keleten tavaszias hőmérsékletek várhatóak

10-15 fokos kontraszt is kialakulhat az ország két fele között, az Alpokalján lesz a leghidegebb.

Csütörtökön és pénteken óriási hőmérsékleti különbség alakulhat ki hazánk egyes részei között, lássuk, hogy mire is számíthatunk.

Először egy hullámzó frontrendszer éri el hazánkat, mely hatására csütörtökön a nyugati országrészben borongós, esős időben lesz részünk, a Dunántúlon az ég is megdörrenhet. A csapadékzóna kelet-északkelet felé halad majd, de a nyugati területeken már ezen a napon is hullhat 10-20 mm-nyi csapadék. Ez szépen meglátszik majd a hőmérsékleti eloszláson is,

az Alpokalján 7-9 fok várható, de a Dél-Alföldön 18-20 fokot is mérhetünk:

WRF modellünk hőmérsékleti előrejelzése a csütörtöki és a pénteki napra

Mindeközben délnyugat felől egy mediterrán ciklon érkezik, pénteken már ez a légköri képződmény alakítja időjárásunkat, legtovább északkeleten láthatjuk majd a napot, amely szépen látszódni fog a hőtérképen is: míg az északkeleti régiókban 20-21 fokot is mutathatnak a hőmérők, addig

nyugaton ennél akár 15 fokkal is hidegebb lehet,

itt mindössze 6-9 fokot mérhetünk majd, de a Bakonyban ennél néhány fokkal még hidegebb lehet.  

A térség felett pörgő ciklon nem hagy maga mögött szárazon egy területet sem az országban, a legtöbb eső nyugaton-északnyugaton várható, a határszélen akár egy havi csapadék is hullhat péntek estig.

Borítókép: Géczi Roland

Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 2023.04.12 18:17


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Előbb északkeletre, majd a Dunántúlra hoz zivatarokat a holnapi front
Viharokkal érkezik a keddi hidegfront
Délnyugaton csak 15, északkeleten 27 fok lesz ma