Nyugaton és a Duna-Tisza közén eshet a legtöbb eső péntek estig

Északkeleten viszont lesznek olyan tájak, ahol alig vagy egyáltalán nem fog esni.

Délnyugat felől mediterrán ciklon felhőzete húzódik fölénk, és egyre többfelé kell esőre, záporokra számítani, sőt péntek délután délnyugaton az ég is megdörrenhet. A legkevesebb csapadék holnap estig északkeleten várható, itt előfordulhatnak olyan tájak, ahogy egyáltalán nem is fog esni. 

Az ország nagy részén viszont kiadós, 10 mm-t meghaladó mennyiségű esőre lehet számítani, sőt nyugaton, délnyugaton és helyenként a Duna-Tisza közén 

20-30 mm is összegyűlhet holnap éjfélig.

Az eső, záporok mellett délutántól délen, délnyugaton zivatarok is kialakulhatnak, környezetükben felhőszakadásra, viharos széllökésekre kell számítani. A keleti-délkeleti szél zivataroktól függetlenül is többfelé lesz élénk, erős. Nem lesz melegünk a hét utolsó munkanapján, a csúcshőmérséklet csupán 12 és 19 fok között alakul.

Szombaton főként az ország déli-délnyugati felén lehetnek záporok, zivatarok, majd vasárnap újabb kiadós esőt okozó csapadékzóna érkezhet, mely az addig szárazon maradt északkeleti tájakra is jelentős csapadékot hozhat.

Borítókép: Éva /Zalaegerszeg/


Érkezik az eső, örülsz neki?

◎ Igen, nagy szülség van a csapadékra

◎ Nem örülök, napsütést szeretnék

Szerző: Időkép
Megjelent: 2023.05.11 10:48


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Visszatér a napsütés, de a szél gyakran feltámadhat
Háborgó felhők a Balaton felett (videó)
Lassan mozgó cellák sötétítettek be a Balatonnál