Napfogyatkozás nézőben, fejjel lefelé, a világ végén

Jónás Károly és Molnar Kristian egészen Chile déli csücskéig utazott, hogy megtekinthessék a december 4-i teljes napfogyatkozást.

Jónás Károly amatőr csillagász, lelkes észlelőnk évek óta igyekszik a jelesebb csillagászati eseményeket élőben megtekinteni. December 4-én, helyi idő szerint a reggeli órákban az Antarktiszról teljes napfogyatkozást lehetetett megfigyelni, Károlyék ezúttalis sikeres expedíciót hajtottak végre.

Így számolt be az élményekről:

"Életem ötödik teljes napfogyatkozását egy különleges helyről, és különleges körülmények között figyelhettem meg. Még az év elején Molnar Kristian szlovákiai magyar amatőr csillagász barátom azzal a hírrel keresett meg, hogy talált az interneten egy amerikai hirdetést, ami a 2021 december 4-ei teljes napfogyatkozásra keres jelentkezőket az egész világból. Az expedíció fő érdekessége, hogy a fogyatkozást a felhők felett nagy magasságból repülőgépről lehetne megfigyelni. Átbeszéltük Kristiánnal a dolgot, és úgy döntöttünk, egy próbát meg ér a dolog. Felvettük a kapcsolatot a szervezőkkel, ők leírták mire lesz szükség, hogy mehessünk, és persze ez mibe fog kerülni. Hát nem volt olcsó, de ilyesmi nem sűrűn adódik egy amatőr csillagász életében.

A december 4-ei teljes napfogyatkozás pillanatai a Weddell-tenger felett

A nagy érdeklődésre való tekintettel két gépre volt szükség, amik Chile déli csücskéből Punta Arenas-ból szálltak fel és a Weddell-tenger felett repültek bele a fogyatkozás árnyékába. Mi Kristiánnal az esemény előtt két héttel indultunk el Chilébe a járványhelyzet és az ebből adódó esetleges karantén miatt. De úgy terveztük, ha a karantént megúsznánk, akkor a fogyatkozás előtti napokat utazással, és a déli égen való észleléssel töltjük. Szerencsére a karantén mindössze 7 órát vett el az életünkből, ennyi idő alatt meglettek a teszteredmények. Így lett utazgatás és észlelés is.

Eljött a várva várt nagy nap! Előtte azért voltak bonyodalmak, egy napig abban a tudatban voltunk Punta Arenasban, hogy a repülős expedíció le van fújva a járványhelyzet miatt. De végül is a sors úgy hozta, hogy mégis csak összejött ez a fantasztikus út. Két Boeing 787-800-as utasszálító vitte fel az expedíció tagjait Gold illetve Blue jelőléssel. Mi az első gépen voltunk. Kristián a gép elejében a pilóta fülke mögött, én a gép farokrészében az utolsó ablaknál fotóztam.

Ez a kép a repülőgép végéből készült, Sony A6400-as géppel 20 mm-es fókusszal. Ekkor a repülő 12300 méteren volt a Weddell-tenger felett, a Falkland-szigetektől délkeletre. A fogytkozástól jobbra a képen a Merkúr látszik az árnyékkúpban. A kép bal oldalán az árnyékkúp alatt a másik gép a (Blue) látható, halvány kondenzcsíkkal. A kép jobb felén a mi gépünk szárnya és jelzőfényei látszanak. A repülőgép ablaka által okozott tükröződéseket szándékosan hagytam a képen a hitelesség végett."

A napfogyatkozásról természetesen videófelvétel is született:

Köszönjük Károlynak, hogy velünk és Olvasóinkkal is megosztotta ezt a feledhetetlen élményt!

Szerző: Időkép
Megjelent: 2021.12.10 14:59


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Hullócsillagok szelték át az éjszakai égboltot
Idén negyedjére derengett fel a sarki fény
Ismét megjelenhet hazánk egén a sarki fény