Napfogyatkozás ma 12 órakor

Pénteken a déli órákban részleges napfogyatkozás lesz megfigyelhető: a Hold körülbelül a napkorong 20%-át fogja majd eltakarni.

A hét utolsó munkanapján, augusztus 1-jén részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg a déli órákban. A Hold maximum a napkorong 20%-át fogja majd eltakarni, Magyarországon gyakorlatilag nem érzékelhetünk majd sötétedést. A napfogyatkozás teljességének sávja - azaz ahonnan nézve a Hold az egész napkorongot eltakarja - Észak-Kanadában érinti elõször a Földet. Grönlandot átszelve Oroszországon és Mongólián halad át, végül Kínát is érinti. Ideális helyszínen a totalitás maximálisan két és fél percig tart. Bár a teljes napfogyatkozás egy közel 200 km széles sávból lesz megfigyelhetõ, a részleges fázis sokkal nagyobb területrõl követhetõ, többek között hazánkból is. Magyarországon 2006. március 29-én látszott utoljára részleges napfogyatkozás, de akkor sajnos felhõk zavarták a kilátást. Ha pénteken Budapestrõl 11:02-kor feltekintünk az égre, a Hold látszólag már érinteni fogja a napkorong bal felsõ részének a peremét. A fogyatkozás maximuma 11:50-kor lesz, ekkor a Hold a napkorongnak majd 20%-át takarja ki, méghozzá a "felsõ" részén, miközben csillagunk 58° magasan lesz a horizont felett. A jelenség vége körülbelül 12:38-kor várható. Napfogyatkozás során soha ne nézzünk közvetlenül a Napba, se szabad szemmel, se távcsõvel, se fényképezõgéppel, se a videokamera keresõjével, az erõs fénytõl ugyanis azonnal megvakulhatunk! *** Érdeklõdõbb olvasóinknak ajánlanánk, hogy kövessék a jelenséget a budapesti Polaris Csillagvizsgálóból (1037 Budapest, Laborc u. 2/c); itt ugyanis megfelelõ mûszerekkel, teljes biztonságosan gyönyörködhetnek a napfogyatkozásban! A fõvárostól távolabb élõket pedig a következõ helyszíneken várják: Dunaújvárosban (Táncsics Mihály u. 13. mögötti belsõ udvarban), Hegyhátsálon a Hegyháti Csillagvizsgálóban (Fõ u. 19.), Miskolcon a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban (Dorottya u. 1.), Nagyszénáson a Kiss György csillagdában (Ságvári u. 26., a Rendõrség mögötti udvar), Sopronban a Széchenyi téren, Székesfehérváron a Terkán Lajos Bemutató Csilagvizsgálóban, Tarjánban a Meteor '08 Távcsöves Találkozón, és végül, de nem utolsó sorban Zircen, a Bakonyi Természettudományi Múzeumban (Rákóczi tér 3-5). *** Az esemény a NASA honlapján élõben követhetõ. Forrás: Magyar Csillagászati Egyesület,[origo]

Szerző: Kurunczi Rita
Megjelent: 2008.07.28 12:15


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Már érezhető a nappalok rövidüléseMár érezhető a nappalok rövidülése
Éjszakai világító felhők tűntek fel szerda hajnalbanÉjszakai világító felhők tűntek fel szerda hajnalban
Mintha egy óriási reflektorral világították volna be az egetMintha egy óriási reflektorral világították volna be az eget