Az elmúlt időszakban sorra érkeztek a hírek az Észak-Olaszországban tomboló heves szupercellákról, melyeket 10-15 centiméter átmérőjű, sőt még ennél is nagyobb jégeső kísért.
Rövid időn belül kétszer is megdőlt az európai jégméret rekord: először július 19-én, Carmignano di Brenta közelében hullott 16 centiméteres jég, majd 5 nappal később, július 24-én az Azzano Decimo-nál talált
19 centis jégdarab döntötte meg a rekordot.
Mindkét jégdarab Olaszország északkeleti részén hullott le, a két helyszín között mindössze 80 kilométer a távolság légvonalban.
Az Európában valaha mért legnagyobb jégdarabok | Fotók: ESSL
Mi lehet az oka tehát annak, hogy ebben a térségben ilyen pusztító jégeső tudott kialakulni? Milyen folyamatok révén keletkeznek ekkora jégszemek? Cikkünkben ennek járunk kicsit utána.
Először is nézzük mi kell ahhoz, hogy ekkora jég ki tudjon alakulni. Gondoljunk úgy a zivatarfelhőre, mint egy meredek, hóval borított hegyoldalra. Ezen a hegyoldalon felfelé görgetnek illetve lefelé gurítanak hógolyókat a gyerekek. A felfelé görgetett hógolyó egyre nagyobb lesz, ahogy egyre több hó tapad rá, útközben pedig más, lefelé guruló hógolyókkal is összeütközhet, ami hozzájuk tapad és ezáltal tovább növekszik a mérete. Ezeket a hógolyókat hol gyorsabban, hol lassabban görgetik a gyerekek, olykor vissza is gurulhatnak, de ezalatt is egyre nagyobbak lesznek. Végül elérnek egy akkora méretet, hogy már nem bírják őket tovább görgetni felfelé, és ilyenkor visszagurulnak egészen a hegy lábáig.
Ebben a kis példában a hógolyókat felfelé görgető gyerekek jelképezik a zivatarokban uralkodó feláramlást, ami a magasban tarja a hógolyókat, vagyis a jégszemeket. A hegyoldalt borító hó pedig a túlhűlt vízcseppeket szimbolizálja, melyek azonnal ráfagynak a jégszemekre.
A jégnövekedés a zivatarfelhőkben a 0 és -40 °C között légrétegben zajlik, ami a szupercellákban nagyjából 3-8 kilométeres magasságban van.
Minél több időt töltenek a jégnövekedési régióban a jégszemek, annál nagyobbra tudnak nőni, ehhez pedig erős és hosszú ideig fennálló feláramlásra van szükség,
ami képes még a nagyobb jégdarabokat is magasban tartani, melyek így extrém méreteket tudnak ölteni.
Tudjuk tehát, hogy nagyjából hogy zajlik a jégeső kialakulása, és azt is, hogy az extrém jégszemek kialakulásához extrém feláramlásra van szükség. Hogy jön akkor a képbe Észak-Olaszország? Ott miért tud ilyen erős feláramlás kialakulni a zivatarokban? A választ ennek a területnek a földrajzi adottságaiban kell keresnünk.
Észak-Olaszországot északról az Alpok magas vonulatai veszik körül, délről viszont nyitott a Földközi-tenger felé. Az északnyugat felől érkező hidegfrontok hullámot vetnek az Alpokon, vagyis a hideg levegő a felszín közelében csak a hegységet megkerülve tud beáramlani. A hegyek felett, a magasban azonban megtörténik a lehűlés, és mivel a felszínen később érkezik meg a lehűlés, így nagy mennyiségű meleg-nedves levegő tud felhalmozódni a Pó síkság felett. Tehát a magasban lehűl, a felszínen felmelegszik a levegő, ami hatalmas légköri labilitás kialakulásához vezet.
Az észak-olaszországi "zivatargyár"
Ráadásul a délnyugat felől Észak-Olaszországba beáramló meleg légtömeg nekiütközik az Alpok vonulatainak, ami feláramlásra készteti a levegőt, és már be is indulnak a heves zivatarok, melyek hamar szupercellává fejlődnek a rendelkezésre álló nagy szélnyírásnak köszönhetően. Most is ez a folyamat játszódott le Olaszországban, ahol az Alpok déli vonulatainál egymás után indultak be az erős, nagy csapadékú (HP) szupercellák.
Felmerülhet a kérdés, hogy minden évben kialakulhatnak ilyen erős szupercellák Észak-Olaszországban, de azért az korán sem általános, hogy ilyen extrém jégméretek társulnak hozzá. Ez idén miért valósult meg?
A zivatarok hevességének fokozódásában óriási szerepe van a Földközi-tenger felett lévő rendkívül forró légtömegnek, ami Olaszországban is többfelé emelte 40 °C fölé a hőmérsékletet. Ráadásul a tengerfelszín is jóval melegebb az átlagnál, néhol a 28 °C-ot is eléri. A nagyobb hőmérséklet, nagyobb légköri instabilitást idézett elő, vagyis több energia (CAPE) állt a zivatarok rendelkezésére, ezáltal erősebb feláramlások tudnak bennük kialakulni. A meleg tengerfelszín párolgása pedig a nedvességet is biztosította a heves szupercellák számára.
Carlo Dottorgreen videója a Verona környékén lecsapó jégszörnyről
A hétfő esti Pordenone megyébe érkező, rekordjégesőt hozó szupercella számára az Adria felett lévő nagyon meleg, nedves levegő biztosította az üzemanyagot. A zivatarfelhőben rendkívűl erős feláramlás alakult ki, a műholdas mérések szerint a felhő túlnyúló csúcsának hőmérséklete -69 °C-os volt, magassága pedig a 15 kilométert is elérhette. A jégeső hatalmas károkat okozott a térségben, és emellett orkán erejű széllökések is pusztítottak.
A rekordjégesőt okozó szupercella Adriai radarképünkön
Az általános felmelegedés, az egyre intenzívebbé váló hőhullámok, és a melegedő tengerfelszín tehát fokozza a zivatarok hevességét, melyeket gyakrabban kísérhetnek a jövőben is extrém szélviharok és jégesők. Az Európai Heves Zivatarok Laboratóriumának (ESSL) kutatásai szerint az elmúlt évtizedek során nőtt a nagy jégesők gyakorisága Európában. A legnagyobb növekedés pedig pont Észak-Olaszországban tapasztalható.
Növekszik a nagy jégesők gyakorisága | Térkép: ESSL
Borítókép: Fabio Tommasi
Szerző: Varga Sándor
Megjelent: 2023.07.31 9:22