Meleg lesz, de vajon rekord is?

A következő napokban több helyen is átléphetjük a 20 fokot.

A következő napokban a felettünk terpeszkedő anticiklon okozta enyhe időnek köszönhetően többfelé is elérhetjük, sőt, akár át is léphetjük a 20 fokot - utóbbi egyébként már szerdán megtörtént. Helyenként akár 21, 22 fokot mutathatnak majd a hőmérők, ami nem is tavaszi, inkább májusi időjárásnak felel meg.

 Fotó: Zotyo73

De lássuk, hogy veszélyben vannak-e a korábbi melegrekordok?

A legközelebb a mai napon lehetünk az eddigi csúcshoz, 1920-ban ezen a napon Kalocsán ugyanis 22.4 fokot mértek. A következő napok rekordjai ennél egy kicsit magasabbak, így ezek biztosan nem lesznek veszélyben: szintén 1920-ban, március 7-én Siófokon 24,9 fokot, nőnapon szintén abban az évben 24,8 fokot regisztráltak. A márciusi 9-ei csúcsot viszont már Körösszakáll tartja egy 1975-ös, kereken 25 fokos méréssel. Március 10-én is picit alacsonyabb a korábbi legmagasabb érték, 1961-ben Budapesten volt akkor a legmelegebb, 22,3 fokkal.

Egy szó, mint száz: a szokásosnál jóval melegebb időnk lesz, de legfeljebb a mai és a hétfői napon kerülhetünk a korábbi rekord közelébe.

Borítókép: Stamikata


Mit gondoltok, meg fog dőlni valamelyik melegrekord?

◎ Igen

◎ Nem

Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 5 órája


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Érkeznek a gólyák a meleggel
Jövő héten csapadék és lehűlés érkezhet
Óriási a hőingás