Már a Marsnál jár az üstökös

Folyamatosan közelít felénk az elmúlt évek várhatóan leglátványosabb üstököse.

Kedden, magyar idő szerint este fél 8 körül húz el a Mars mellett az az üstökös, melyet már év eleje óta kiemelt figyelemmel vár a csillagászok mellett a közvélemény is.

Balra: John Chumcak felvétele az üstökösről szeptember 22-én, Ohioból.

A hirek.csillagaszat.hu tudósítása szerint a vörös bolygót 10,8 millió kilométerre közelíti meg a C/2012 S1 azonosítójú, ismerebb nevén ISON üstökös. Ez megközelítőleg a Föld-Hold távolság 28-szorosa. Az áthaladás a Marsról nagyjából 3 magnitúdó erőséggel fog látszódni, ezt az ottani szondákkal rögzítik is majd.

Ahogy azt már egy éve megírtuk, a várakozások szerint az üstökös az év vége felé igen látványos jelenséggé válhat. A Földhöz december 26-án lesz a legközelebb, 0,42 csillagászati egységre (a mértékegység megegyezik a Föld és a Nap átlagos távolságával).

Szerző: Szente-Varga Bálint
Megjelent: 2013.10.01 15:30


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Csodás fotón az Ördög üstököse
Bolygók, Hold és üstökös állt együtt színpadra
A Hold a Jupiterrel, aztán a Fiastyúkkal randevúzik