Látványos csillaghullást produkálhatnak idén a Leonidák

Óránként akár több mint száz hullócsillagot is láthatunk a meteorraj jövő hétvégén várható maximuma során.

Különösen látványos csillaghullással kecsegtetnek idén a Leonidák. A meteorraj ugyanis

november 18-ról 19-re virradó éjszaka éri el csúcspontját, és óránként akár több mint 100 hullócsillagot is produkálhat,

közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló

Mint írták, a Leonida meteorraj általában nem szokott sok hullócsillagot produkálni, de 33 évente nagyobb intenzítással jelentkezik. Ennek az az oka, hogy a meteorraj anyagát adó 55P/Tempel–Tuttle üstökös 33 év alatt kerüli meg a Napot, és a Naphoz közel kerülve nagyobb mennyiségű port szór szét a pályája mentén. Ha Földünk ezekben az években halad át az üstökös pályáján, akkor jelentős meteor kitörésre lehet készülni.

Idén azonban nem ez a helyzet, most ugyanis egy, az üstökös által korábban hátrahagyott porfelhővel futhat össze bolygónk. A meteorraj intenzítása ugyan nem lesz akkora, mint az üstökös napközeli pozíciója esetén, de az átlagos óránkénti 15 meteorhoz képest így is jóval több hullócsillagot láthatunk. Felső becslések szerint ez a szám a 200-at is elérhetné, ha a Leonidák radiánspontja - ami az Oroszlán csillagképben helyezkedik el - épp a fejünk felett lenne. Ez pedig a Perseidák gyakoriságának a kétszerese.

Érdemes tehát a szemeket a déli, délkeleti égbolton tartani, főként a napkelte előtti órákban, amikor a legtöbb hullócsillagot láthatjuk. Feltéve persze ha az időjárás is kegyes lesz, de ilyen időtávból az még nem mondható meg, hogy hol lesz derültebb vagy felhősebb az éjszaka.

A Leonida meteorraj következő nagy kitörésére - ami egy napközeli pozicíóból adódó kitörés lesz - 2032-ig kell várni.

Címlapkép: Csernok Gyula korábbi fotója

 

 

Szerző: Varga Sándor
Megjelent: 2022.11.10 17:55


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Észlelőink is rózsaszínben látták a világot - fotókon a péntek esti sarki fény
Csodás fotón az Ördög üstököse
Tűzgömb suhant át csütörtök este