Különleges jéggyűrűk jelentek meg a Duna egyik mellékágán

Szigetszentmiklós közelében lehet megfigyelni a ritka természeti jelenséget.

A napokban látványos és ritka jégmintázatok alakultak ki a Szigetszentmiklós térségében, a Duna egyik mellékágában. A felülről is jól kivehető, koncentrikus körökre és spirálokra emlékeztető formák egy természetes, hidrodinamikai jelenség „lenyomatai”.

Több jéggyűrű is kialakult | Fotó: Szadai Roland

A jéggyűrűk kialakulásának hátterében az áll, hogy a felszín már fagyásközeli állapotba került, miközben a víz alatta még lassan áramlott. A szigetek, félszigetek és a tagolt partszakasz miatt a folyóban számos kisebb örvény jött létre. Ezek az örvények folyamatosan keverték a vizet: a középpontjukban enyhén melegebb víz áramlott felfelé, ami lassította a jég vastagodását, míg a peremeken gyorsabban tudott megfagyni a felszín. Ennek eredményeként alakultak ki a jellegzetes, gyűrűs szerkezetek.

Mintha vízbe fagyott medúzák lennének | Fotó: Szadai Roland

A spirális és koncentrikus minták nem mozognak, nem „forognak” – a víz pillanatnyi áramlási struktúrája egyszerűen belefagyott a jégbe. A sötétebb foltok és körök a vékonyabb jégre, esetenként feláramlási pontokra vagy enyhén nyílt vízfelszínre utalnak. Ezek a területek különösen gyengék lehetnek, ezért a látványosság ellenére a jégre lépés kifejezetten veszélyes.

Az ilyen tisztán kirajzolódó jéggyűrűk viszonylag ritkák, mert nagyon szűk feltételrendszer szükséges a kialakulásukhoz: tartós hideg, de nem teljes befagyás, gyenge áramlás és hosszú ideig fennmaradó örvénymezők.

Borítókép: Szadai Roland (Szigetszentmiklós)

Szerző: Cséki Gergő
Megjelent: 3 órája


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Hajózási zárlat lépett életbe a Tiszán
Kitavaszodott délnyugaton
Vasárnaptól visszatérnek a zord éjszakák