Közel lehetünk a 25 fokhoz pénteken

Péntekig meleg levegő érkezik fölénk, a hét utolsó munkanapján helyenként a 25 fokot is megközelíthetjük.

Erősödő délnyugati áramlással egyre melegebb légtömegek érkeznek a következő pár nap során, már csütörtöktön is többfelé meghaladjuk a 20 fokot, a legmelegebb azonban pénteken lesz. Ekkor a az ország nagy részén 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, inkább csak északon, északkeleten maradhat alatta.

A legmelegebb tájakon, elsősorban

a Kisalföld nyugati felén és Sopron környékén karcolhatjuk a 25 fokot, 

ami meteorológiai értelemben már nyári napnak számít. Egy nyugat felől közelítő hidegfront előtt adéli-délnyugati szél élénk, a Dunántúlon sokfelé erős lesz.

Várhatóan a délután második felében érkezhet meg esővel, záporokkal, helyenként zivatarokkal a Dunántúlra a front, ekkortól a szél is nyugatira, északnyugatira fordulhat, és helyenként viharossá is fokozódhat.

Szombatra pár fokkal visszaesnek a maximumok, ám a tavaszias hőmérsékletű időjárás még hétvégén is kitart. Erősebb hidegfront jövő hét elejére érkezhet.

Borítókép: Supermus


Szerinted visszajön még a hideg?

◎ Ahogy elnézem az előrejelzéseket, jövő hét elején igen

◎ Remélem, hogy nem, maradjon a tavaszias meleg

Szerző: Időkép
Megjelent: 2023.03.21 14:28


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál
Viharokkal érkezik a keddi hidegfront
Egész Közép-Európában nálunk van a legmelegebb