Két vulkánkitörés is történt vasárnap

A Stromboli és Semeru is kitört vasárnap. Mindkét vulkánkitöréshez látványos piroklaszt ár társult.

Két jelentős vulkánkitörés is történt a vasárnapi nap folyamán: a Szicíliától északra fekvő Stromboli, és a tőle 11 000 kilométerre fekvő indonéziai Semeru vulkán is heves kitörést produkált. 

A Stromboli meredek hegyoldalán vasárnap délután látványos lávafolyam folyt le, majd egy lejtőomlás következtében egy hatalmas, forró gázok, hamu és lávatörmelék alkotta felhő, ún. piroklaszt ár indult el nagy sebességgel a tenger felé. A nagy mennyiségű vulkáni anyag a tengerbe érve egy kb. 1,5 méter magas szökőárat indított el. Károkról, sérültekről nem érkezett hír.

A Jáva-szigetén fekvő Semeru vulkán napra pontosan egy évvel a tragikus, 2021-es kitörését követően tört ki vasárnap. Az egy évvel ezelőtti kitörés mintegy 70 áldozatot követelt, ezúttal azonban még időben sikerült evakuálni a 3676 méter magas vulkán közelében élőket, sérültekről, áldozatokról egyelőre nem érkezett hír. A Semeru hamufelhője 15 kilométeres magasságig emelkedett, és a Strombolihoz hasonló piroklaszt ár is kialakult.

Címlapkép: Yosh Ginsu

Szerző: Varga Sándor
Megjelent: 2022.12.05 13:03


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

20 kilométer magas hamufelhő és több ezer villám követte Ruang vulkán kitörését
Sarki fény alatt bugyog a láva Izlandon
Kitört egy vulkán Japánban, még a villámok is csapkodtak a hamufelhőben