Két nap alatt 4 centiméterrel emelkedett a Balaton vízszintje

A forró, száraz nyári napok által okozott veszteséget követően most végre ismét egyre több a víz a Balatonban.

Alaposan lecsapolta a Balatont a hosszúra nyúlt forró, nyári időszak, a tó átlagvízszintje nagyjából 30 centimétert csökkent, a mélypont 87 centiméter volt. Na de ez még közel sem olyan vészes, mint a 2003-ban mért 23 centiméteres átlagvízszint, amikor sokan már legnagyobb tavunk kiszáradásától tartottak.

Az ősz beköszöntével előbb a Boris, most pedig a Cassandra névre keresztelt mediterrán ciklon hozott sok esőt hazánkba, így a Balaton vízgyűjtő területére is. A Boris által okozott csapadék elsősorban a talajok vízkészletének helyreállításában játszott szerepet, ekkor még nem növekedett legnagyobb tavunk vízszintje. Most azonban, miután a talaj mélyebb rétegei is átnedvesedtek, így az újabb esőzéseknek köszönhetően megindulhatott a vízszintemelkedés. Az Országos Vízjelző Szolgálat mérései szerint két nap alatt 4 centiméterrel emelkedett a Balaton átlagvízszintje, így ma reggel az már 91 centiméter volt.

A Balaton Kezsthelynél szeptember 29-én | Fotó: Magasanita

A következő időszakban a párolgás csökkenésével és újabb esőzések hatására még több víz lehet a Balatonban, hamarosan újra elérheti a tó átlagvízszintje az 1 métert.

Borítókép: Stamikata


Szerinted kell valaha tartanunk attól, hogy kiszárad a Balaton?

◎ Igen

◎ Nem

Szerző: Időkép
Megjelent: 6 órája


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Beködölt kelet
Vízözön a Dunántúlon: közel egyhavi eső esett
Az Alföldre is megérkezett a nagy eső