Kék szuperhold fog ragyogni az égen szerda éjjel

A következő ilyen jelenségre tizennégy évet kell várni.

Telihold lesz ma éjjel, ebben a hónapban már másodjára. A hónap első holdtöltéje augusztus 3-án volt, csütörtök hajnalban 3 óra 35 perckor pedig ismét holdtölte lesz. Ráadásul a Hold éppen most jár legközelebb a Földhöz, ilyenkor nagyobbnak és fényesebbnek látszik, mint máskor. Ilyenkor beszélhetünk szuperholdról, melyet évente többször, akár 3-4 alkalommal is láthatunk.

De honnan jön a kék hold elnevezés?

Nos, ez nem az égitest színére utal, hanem a Hold keringési idejével függ össze, ami miatt néhány évente nem 12, hanem 13 telihold van egy évben. Kék holdról akkor beszélhetünk, amikor ugyanabban a hónapban van egy második holdtölte is, ahogyan ez most is történik.

A legutóbbi telihold augusztus elején| Fotó: Babinszki Ferenc

 14 évet kell várni a következőre

Kék hold átlagosan két és félévente fordul elő, kék szuperhold, tehát amikor egyszerre van kék hold és szuperhold, viszont jóval ritkábban. Legutóbb 5 évvel ezelőtt volt, a következőre viszont egészen 2037-ig várni kell.

Bár éjjel még többfelé lesznek erősen felhős tájak, a kevésbé felhős időszakokban és tájakon azonban jó esély mutatkozik a jelenség megfigyelésére.

Szemeket az égre, várjuk fotóitokat!

Borítókép: Bodrogi Attila


Nézni fogod a teliholdat ma éjjel?

◎ Igen

◎ Nem

Szerző: Időkép
Megjelent: 2023.08.30 15:14


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Ott bujkált a felhők között a sarki fény
Rekordokat döntött a mostani geomágneses vihar
A péntek esti buli sztárja a sarki fény volt, idén ötödszörre