Viharos széllel jön a meleg

Erős, többfelé viharos széllel érkezik a melegebb óceáni légtömeg. Nyárias meleg jön hétvégére.

Már csütörtökön is több helyen (különösen a Nyugat-Dunántúlon) emelkedett 20 fokig a hőmérséklet, de ez még csak a kezdet. A hétvége ugyanis nyárias meleget tartogat, a legmelegebb tájakon pár fokra leszünk csak a 30 foktól.

Pénteken feltámadó északnyugati széllel érkezik az óceáni eredetű, meleg légtömeg. A délnyugati és északkeleti határvidék kivételével erős, többfelé viharos lesz az északnyugati szél, de estére legyengül a légmozgás.

Többnyire napos lesz az idő, de sok fátyolfelhő lesz felettünk, csapadék viszont nem valószínű. Jóval enyhébb lesz a reggel, a szelesebb, felhősebb tájakon 12-16 fok közötti minimumokat mérhetünk, napközben pedig 20-26 fokos maximumok várhatóak. A naposabb, szélcsendesebb délnyugati tájakon lesz a legmelegebb az idő, itt egyes helyeken akár a 27 fokot is elérhetjük.

Szombaton és vasárnap is a napsütésé lesz a főszerep. Csapadék nem várható, a szél pedig csak helyenként élénkülhet meg.

A legmagasabb hőmérséklet szombaton 22-27, vasárnap 23-28 fok között alakul.

 

Borítókép: Aeva1967

Szerző: Varga Sándor
Megjelent: 2021.09.23 19:20


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Porördög táncolt a szántóföld fölött Zemplénben
Főn melegítette a levegőt a Mátra, Bükk és a Zemplén lábánál
Zivatarok robbantak ki szombaton, miközben keleten meglett a 30 fok