Itt a front, de csütörtökön már újra 30 fok lehet

Egyelőre csak a reggeli köd- és párafoltok, a sárguló levelek emlékeztetnek az őszre. A hőmérsékletek semmiképp.

Sokan hallhatták már éjszakai is, hogy mennyire süvített a szél és nincs ez másképp most sem: az ország nagy részén már északnyugati a légmozgás, a Tisza vonalában van jelenleg egy erőteljesebb összeáramlás, amely a térképen is szépen kirajzolódik:

Széltérképünk kedden reggel

A frontnak köszönhetően eleinte még többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar kialakulása. Ugyanakkor délután nyugat felől már felszakadozhat a felhőzet, időnként a nap is kisüthet. Az ország északnyugati fele már reggel megkapta az öntözést, a csapadékmező halad tovább kelet felé, leginkább délen és az Alföldön lenne szükség még az esőre, ott nagyon száraz már a talaj.

Egy pici ősz | Fotó: Drp

Nagy lehűlést azért ne reméljünk ettől a fronttól sem,

a hét további részében is marad az átlagosnál jóval melegebb, nyárias hőmérsékleteket hozó időjárás: pénteken már 27-33 fokot mutathatnak a hőmérők. Napról napra melegebb lesz, az őszre leginkább majd a reggelente kialakuló köd- és párafoltok emlékeztetnek majd, a hőmérsékletek semmiképp.

Szombaton érkezik majd az újabb hidegfront,

mely hatására a jelenlegi számítások szerint többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok. Feltámadó északnyugati szélre,  a nyugati és a keleti tájak között nagy hőmérsékleti kontrasztra készülhetünk.

Fotó: Theevil77

Egyelőre úgy tűnik, az őszre emlékeztető hőmérsékletek még ezt követően sem fognak beköszönteni...

Borítókép: Horváth Zsolt

Szerző: Nagy-Kurunczi Rita
Megjelent: 2023.09.19 9:55


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Háborgott a Balaton
Képekben a Kunmadarasra lecsapó vihar pusztítása
Ezek voltak a hétfői nap legszebb viharai