Idén már nem hógolyózunk

Folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő, szilveszterre sem borul fehérbe az ország.

Az év utolsó napjaiban is enyhe időben lesz részünk, a hétvégén ismét mérhetünk 10 fok körüli, helyenként ezt meghaladó értékeket délutánonként. Szombaton reggelre többfelé pára, köd képződik, majd délelőtt nyugaton, északnyugaton megerősödik a déli, délkeleti szél, és Sopron térségében egy-egy viharos lökés is előfordulhat. Változóan felhős-napos, csapadékmentes időre számíthatunk. Vasárnap reggelre elsősorban az északi völgyekben válhat párássá, ködössé az idő.

Vasárnap egy hidegfrontnak köszönhetően északira, északnyugatira fordul a szél, helyenként megélénkül a Dunántúlon, majd hétfőre az ország nyugati felében és a Zemplénben megerősödik. A fronttal együtt vasárnap délután nyugat felől csapadék is érkezik, főként eső várható, de hétfőn a Dunántúlon és az Északi-középhegységben helyenként havas eső, a magasabb tájakon gyenge havazás is előfordulhat, viszont összefüggő hóréteg kialakulására nem számíthatunk. A hét első napján nyugat felől fokozatosan megszűnik a csapadék, kedden pedig többfelé megkezdődik a felhőzet felszakadozása.

Bár pár fokkal visszaesik a hőmérséklet, az év utolsó két napján így is folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő. Kedd hajnalban többfelé gyengén fagyhat, viszont mind hétfőn, mind kedden 5-6°C köré melegszik délutánra a levegő. A következő év első napján sem várható lényegi változás, többfelé erősen felhős időre van kilátás, hajnalban helyenként gyengén fagyhat, napközben pedig 4-5°C köré melegedhet a levegő. Szilveszter és az új év hajnalára északon és nyugaton helyenként pára- és ködfoltok kialakulhatnak.

Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket nyomon követhetik ITT.

Szerző: Berceli Balázs
Megjelent: 2013.12.27 14:29


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Hullócsillagok szelték át az éjszakai égboltot
Zivatarok robbantak ki szombaton, miközben keleten meglett a 30 fok
Viharokkal érkezik a keddi hidegfront