Elindították az utánpótlás-szállítmányt az ISS-re

Reggel élőben küldték fel a Falcon-9 rakéta segítségével a legújabb csomagot a Nemzetközi Űrállomásra.

Közel 2200 kilogrammos rakományt küldött a NASA a SpaceX közreműködésével a Nemezetközi Űrállomásra a CRS-23 küldetés keretein belül. Az ISS-re érkező Cargon Dragon 2 teherűrhajó rakományában helyet foglalnak többek közt robotikus segédeszközök, az űrben keletkező látásromlást (SANS) diagnosztizáló műszer, növényi stressz méréséhez szükséges kellékek, hangyák, de emberi csontok is.

A hangyákat amerikai cserkészlányok küldhették fel az űrbe, hogy tanulmányukban vizsgálják viselkedésüket, míg az emberi csontokkal való kísérlet az űrsugárzás csontszövet-növekedésre gyakorolt ​​hatását hivatott kutatni.

A startot magyar idő szerint péntek reggel tervezték volna, ám a floridai indítóállomáson az időjárási körülmények nem tették lehetővé a rakéta felbocsátását. Az új dátum augusztus 29. 9 óra 14 perc (7:14 UTC).

Az indítást élőben közvetette a NASA és a SpaceX is:

A Falcon-9 a SpaceX legújabb "A Shortfall of Gravitas" drónhajójára tér majd vissza, melynek ez lesz az első küldetése. A teherűrhajó a tervek szerint két hónapot fog az Űrállomáson tölteni, majd október 28-án tér vissza a Földre. Az Atlanti-óceánra fog irányított ejtőernyős ereszkedést és vízreszállást végrehajtani - írja a Spacejunkie.

Fotók a Cargo Dragonról: NASA

Szerző: Szabó Bea
Megjelent: 2021.08.28 11:01


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Nem egy csillag, hanem a Nemzetközi Űrállomás ragyogott fel kedd este az égen
Az Ördög üstököse és a Nemzetközi Űrállomás egyszerre volt látható
A telihold előtt sikerült lefotózni a Nemzetközi Űrállomást