Hidegfront vonul át hétvégén

Szombaton újabb záporok, zivatarok jönnek, vasárnap már kevesebb lesz a csapadék, de erős lesz a szél.

Október első hétvégéjén folytatódik a változékony időjárás, egy hidegfront vonul át hazánk fölött. A front előterében szombaton többfelé kell csapadékra számítani. Hajnalban, reggel főként északon lesz szükség az esernyőkre, majd napközben a napos időszakok mellett gomolyfelhők képződnek, és kora délutántól nyugat, délnyugat felől egyre több zápor, zivatar alakulhat ki.

GFS-alapú WRF modellünk reflektivitás előrejelzése szombatra

Nagyobb számban délen és az Alföldön számíthatunk zivatarok kialakulására, 

ismét esély van szupercellák kialakulására,

melyekhez nagyobb méretű jég, szélvihar és felhőszakadás társulhat. A nyugati, délnyugati szél zivataroktól függetlenül is nagy területen lesz élénk, néhol erős. Fázni nem fogunk, délen, délkeleten 25-27 fokot is mutathatnak a hőmérők, de máshol sem lesz hidegebb 17-24 foknál.

Éjjel átvonul fölöttünk a front, elszórtan lehetnek további záporok, zivatarok, vasárnap reggelre viszont a legtöbb helyen kiderül az ég. 

A hét utolsó napja többfelé szeles időt hoz, a nyugati, délnyugati tájak kivételével gyakran lesz erős a nyugati-északnyugati szél. A naposabb délelőttöt követően délután a Dunántúlon erősebben megnövekszik a felhőzet és nyugaton, északnyugaton kisebb eső is kialakulhat. Északkeleten pedig a gomolyokból fordulhatnak elő helyenként futó záporok. Pár fokkal visszaesik a csúcshőmérséklet, 17 és 22 fok közötti maximumokat mérhetünk.

A jövő hét már a szárazabb, nyugodtabb időjárás jegyében telhet.

Borítókép: HeavenMan

Szerző: Időkép
Megjelent: 2022.09.30 10:54


Hirdetés

Kapcsolódó hírek

-2, -3 fok lesz holnap reggel északon
Záporokkal tarkított napok jönnek, néhol az ég is megdörrenhet
20-25 fokkal lett hidegebb